November első napján Mindenszenteket ünnepli a katolikus egyház. Az ünnep eredete az ókorba nyúlik vissza. Először az egyház vértanúiról emlékeztek meg, később, mikor már nemcsak vértanúkat avattak szentté, ez a kör egyre bővült, s bővül ma is, hiszen az egyháznak mindig vannak újabb szentjei. De Mindenszentek ünnepén nemcsak az ünnepélyesen szentté avatottakra emlékezünk, hanem mindazokra, akik üdvözültek, akiknek léte beteljesedett az örökkévalóságban. Az egyház azt ünnepli, hogy Isten kegyelméből az ember képes eredeti célja elérésére, az üdvösségre. Ilyenkor a szentek érdemeire is emlékezünk, hiszen ahhoz, hogy az ember jótetteket tudjon véghezvinni, a saját odaadására és erőfeszítésére is szüksége van.
Következő napon, november 2-án Halottak napja van. Amikor megemlékezünk elhunytjainkról, nemcsak a kegyeleti kötelezettségünket teljesítjük, hanem hitből fakadó indítás is az, hogy imádkozzunk értük. A mi imádságaink segíthetik őket abban, hogy minél előbb megtisztuljanak, és eljussanak az örök üdvösségre. Az ünnep igazi tartalma ez. Ilyenkor nyolc napon át az egyház lehetőséget ad arra, hogy a katolikus ember szentgyónása, szentáldozása mellett a teljes búcsút is elnyerje, és ezt felajánlja elhunytjaiért.
A magyar nyelvterületen sok helyen úgy tartották, hogy halottak napja előestéjén az elhunytak hazalátogatnak. Sokfelé megterítettek számukra, kenyeret, sót, vizet tettek az asztalra. Egyes helyeken ilyenkor kolduskalács néven üres kalácsot sütöttek, amit a temető kapujában várakozó koldusoknak adtak, hogy ők is megemlékezzenek a család halottairól. Halottak napján szokás volt a szegények megvendégelése. Ilyenkor tiltották a munkát, nehogy megzavarják a holtak nyugalmát.
