A november a gombászás hónapja. Bár az erdőben gyűjtött gombát szigorúan csak szakértő bevizsgálása után lehet fogyasztani, a termelőknek köszönhetően a boltokban egész évben rendelkezésünkre áll ez a táplálkozási szempontból hasznos és értékes élelmiszer. Együnk gombát!

Hozzávalók:

12 db gomba (nagyobb fejű)
só, bors ízlés szerint
sajt ízlés szerint
olaj vagy vaj a tepsi kikenéséhez

Húsos szósz:

2 evőkanál olívaolaj
1 db nagyobb hagyma
2 gerezd fokhagyma
1 evőkanál fűszerkeverék (petrezselyem, bazsalikom, oregánó)
1/2 kg darált marhahús / disznóhús
4 evőkanál ketchup vagy paradicsom szósz
1 dl víz vagy vörösbor

 

Elkészítés:

Melegítsük fel az olajat egy nagy serpenyőben, és a hagymát dinszteljük meg. Adjuk hozzá a fokhagymát, a fűszernövényeket, a ketchupot vagy paradicsom szószt, majd főzzük további 2 percig. A serpenyőbe morzsoljuk bele a darált húst, süssük, amíg barna színt nem kap, majd öntsük hozzá a vizet vagy a bort. Alacsony hőfokon főzzük 30 percig, amíg sűrű nem lesz. Kenjük ki a tepsit vagy a jénai tálat. Rakjuk alulra a húsos szósz 1/4-ét és erre helyezzük el a gombafejeket egymás mellé. Sózzuk, borsozzuk és öntsük rá a többi húsos szószt. Tegyük be előmelegített sütőbe sülni.
Az utolsó 5 percben vegyük ki és szórjuk rá a reszelt sajtot. Tegyük vissza és olvasszuk rá a sajtot. Tésztával vagy rizzsel tálaljuk.

 

Tisztelt Olvasók!

Ha szívesen megosztanák velünk kedvenc szezonális receptjeiket, ne habozzanak, küldjék el nekünk az [email protected] e-mail címre. A legjobb receptek beküldői között szakácskönyvet sorsolunk ki.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…