Szent István király és az államalapítás ünnepén az önkormányzat, a pártok – a Fidesz, a KDNP és a szocialisták, illetve a kerületi intézmények, civil szervezetek képviselői helyeztek el koszorút első királyunk szobránál Tóthné Szabó Éva (Fidesz-KNDP) alpolgármester beszéde és az ünnepi énekes-verses műsor után. Az alpolgármester asszony beszédét az alábbiakban közöljük:
[GALÉRIA-1]
Pártok és kerületi szervezetek is koszorúztak (képünkön a Kispesti Fidesz szervezet képviselői)
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Ünneplő Közönség!
Augusztus 20-a a legősibb ünnepünk, István király szentté avatásának, a keresztény magyar állam megalapításának emléknapja. Szent István volt az, aki a pogányságból kiutat mutatott a magyarságnak, és keresztény hitre térítette, ezzel megteremtett egy értékrendhez való kötődést. István ezt nem taktikából tette, hanem meggyőződésből, mintegy szellemi parancsra.
Magyarország szuverenitását és önbecsülését mindig is a kiállás hozta meg: a nemzetért való kiállás. Talpon maradni, magunk ura lenni és eközben ízig-vérig európai maradni soha nem ölünkbe hulló ajándékok voltak itt a Kárpát-medencében. Kiállás nélkül elhullottunk volna, mint ahogy számos nemzet el is hullott a történelem során.
Szent István tudta, hogy egy nemzet ereje nem csak a földi gazdagságától függ, hanem attól a szellemi-lelki tápláléktól is, ami nem más, mint a hit ereje. István azt is tudta, és intelmeiben egyértelművé tette, hogy a „hit cselekedetek híján meghal”. Milyen igaz, mindannyian emlékszünk minden idők legnagyobb árvízére, amit az ország nemrégiben élt át és szenvedett meg. Hívó szó nélkül fiatalok, idősek, tehetősek és szegények cselekedték meg, amit a haza, az ország megvédése érdekében meg kellett cselekedni. Ennek a példátlan összefogásnak az eredménye, hogy a valaha ismert legnagyobb árhullám úgy hagyta el az országot, hogy nem esett kár emberéletben, sőt komolyabb sérülés sem történt. Sikerünk kulcsa az összefogás volt.
Szent István nyitott volt, befogadó, ezért adta fiának, Szent Imre hercegnek azt a tanácsot, hogy „légy türelmes, a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsd, és becsben tartsd!”, vagyis tudta, hogy nyitott országnak kell lennünk, be kell engednünk a felénk barátsággal érkezőket. Így feltehetjük azt a kérdést: befogadó vagy kirekesztő a magyar nép? A történelem arról árulkodik, hogy mi magyarok mindig is tiszteltük és elfogadtuk, sőt befogadtuk más népek kultúráját, hagyományát. István király tudta, hogy nem csak a kereszténység felvétele elengedhetetlen, de életmódváltásra is szükség van. Szigorú törvényei tiltották a megélhetési rablást, a lopást, hite szerint mindenkinek munkából kell megélnie! Mit mondana nekünk ezen a különleges napon, amikor már elillan a nyár, beérett a gyümölcs, amikor a learatott gabona megjelenik az új kenyérben. A kenyérben, ami fontos az életünkben, de nem feledjük, a kenyér „Krisztus teste”.
Talán azt mondaná, amit törvényeiben: „tartsd mindig eszedben, hogy minden ember azonos állapotban születik, és hogy semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség”. István ebben a szellemben élt, tudatosan és felelősségteljesen vezetett el egy országot, benne minket, magyarokat Európába. Legyűrte a kétkedést, kishitűséget, cinizmust, mely felé irányult. Gyötrelmek között ugyan, de megtette vállalását, nem hátrált meg. Pedig hányan és hányan várták bukását, azt a kedvező pillanatot, amikor kimondhatják, elbukott, vége, vissza lehet állítani az elavult, korhadt, minden törvény nélküli anarchiát, káoszt. Nem sikerült! Ez tette lehetővé, hogy ma együtt ünnepelhetjük gyermekeinkkel, unokáinkkal Magyarországot, és egyben reméljük, hogy velük együtt, az ő tudásukkal méltán kivívhatjuk Európa tiszteletét.
Jókai Anna Kossuth-díjas írónő szavaival szeretném zárni beszédemet, melyek szerint „a korona nem billenékeny divatékszer a koponyán, nem múzeumi tárgy, hanem arany-aura, az Istentől megáldott uralom szimbóluma. Fényében – s nem az árnyékában! – reménykedik, dolgozik és imádkozik a magyar nemzet.”
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!
