A Jézus Szíve templom környezetrendezésénél fotózkodott a polgármester, a képeket fel is tette a Facebookra. A kommentelésbe maga Gajda Péter is beszállt, rögtön füllentett is egy jóízűt.

Letagadta a polgármester, hogy veszni hagyta volna a Jézus Szíve templom környezetének rendezését. Az MSZP-s Gajda Péter saját Facebook oldalán állította egy kommentelőnek, hogy mindig is támogatta a projektet, csakhogy a valóság ezzel szemben az, hogy saját maga javasolta a képviselő testületnek novemberben, hogy Kispest mondjon le a fejlesztésről annak ellenére, hogy a Fővárosi Önkormányzattól csaknem 20 millió forintot nyert a kerület erre a célra.

 

 

Egymás mellé tettük a Gajda Péter facebookos állításait, illetve az előerjesztését. Inkább nem kommentáljuk…

 

A Fidesz-KDNP frakció akkor egyértelműen kijelentette, hogy hiba volna lemondani a már megnyert 20 milliós támogatásról, és azt javasolták, vizsgálják meg, lehetséges-e a műszaki tartalom csökkentése, illetve a hiányzó néhány millió forint előteremtése. Kiderült, hogy lehetséges, a projekt elindult, és most már Gajda Péter is úgy emlékszik, hogy ő mindig is támogatta a beruházást. A kommentelőt, aki emlékeztette Gajdát, hogy valójában az ellenzéknek köszönhetően menekült meg a projekt, a polgármester még ki is oktatta, hogy túl későn kapcsolódott be az ügy figyelemmel kísérésébe, mielőtt a már idézett valótlan állítást megfogalmazta.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…