Nagyon fiatalos, nem is gondolnánk, hogy most a nyolcvanadik születésnapját ünnepelte!
Az írás szellemileg frissen tart, a memóriámat fejleszti. Mióta nyugdíjas vagyok, nincs rajtam akkora felelősségérzet, mint mikor munkaügyi vezető voltam. Nagyon fontos az emberekkel való kapcsolat, bárhol és bárkivel képes vagyok beszélgetésbe bonyolódni. A mai fiatalok nem szeretnek beszélgetni, elmélyülnek a számítógépben.
Apropó, számítógép, a modern technikát hibátlanul használja, közösségi profilja is van!
Nekem bonyolult fényképezőgépem is van! Az unokámtól kaptam egy számítógépet, de először a mobiltelefonnal ismerkedtem meg, addig nekem a „menü” az ételsort jelentette!
Ön számára mennyire nyílt ki a világ?
Koromat tekintve idős vagyok, de a munkásságomat tekintve fiatal írónak számítok. A férjemnek kétségbeesetten mondtam, hogy biztos megbolondultam, mert állandóan verseket kell írnom! A könyveimért kapott pénzemet elutaztam, jártam az Etna tetején. Sokszor voltam Erdélyben, de Korfun, Szicíliában és Mongóliában is jártam. Mielőtt nyugdíjba mentem volna, azt mondtam, hogy elindulok gyalog Budapesten és bejárom az egészet. A férjem vitt mindenhová autóval, most hogy ő már nincs, azóta gyalogolok, úgy szaladok, mint a nyúl! Felveszem az edzőcipőmet és farmernadrágomat, és gyerünk. Az iskolában irodalomból és testnevelésből jeleskedtem, matekból kevésbé, és képzelje, azt csináltam egész életemben, nem szörnyű ez?
Elég rosszul hangzik, de most már azt csinálja, amit szeret! Sok verset ír gyermekeknek, és nemrég saját költeményeivel köszöntötték születésnapja alkalmából..
Örömmel adták elő a verseimet, láttam rajtuk, hogy szeretik. Mikor iskolás voltam, a kötelező verseket mi sem szerettük annyira, ha a gyermek érzi, hogy szeretet van a versben, akkor szívesebben nyúl hozzá. Általában a férjem mesélt az unokáinknak, míg én a konyhában tüsténkedtem. Egyszer viszont én feküdtem le az Istvánka nevű unokámmal, és kérte, hogy meséljek neki. A gyerek nagyokat nevetett rajta, a végén csak annyit mondott: „ A Papa jól mesél, de Te sokkal jobb vagy!”
Gyerekkorára felemás érzésekkel emlékszik vissza, Wekerlén és vidéken is éltek, a háború miatt viszontagságos idők voltak…
Második osztályos koromban kezdődött a háború, bombázták Wekerlét. Addig nagyon vidám gyerekkorunk volt. A kétségbeesés fogott el, hisztériás rohamokat kaptam, az édesapám készített egy bunkert a kertünkben, de szerencsére nem bombázták le a házunkat. Édesanyámmal és három öcsémmel Sárkeresztúrra költöztünk, majd amikor vége lett a háborúnak, mindannyian visszaköltöztünk Wekerlére.
