Úgy tűnik, nehezen megy a Fővárosi Önkormányzatnak bármiféle fejlesztés végrehajtása. A Határ úti metróállomás és környezetének felújítására éveket kellett várni, hogy elkészüljön, most ugyanerre a sorsra jutott az 50-es villamos peronfelújításának és akadálymentesítésének második üteme is. A kivitelezésre még 2024 szeptemberében írt ki közbeszerzési pályázatot a BKK – mint a Főváros cége – , amelyet egy hónap múlva vissza is vont. Majd eltelt pár hónap, átcsúsztunk a 2025-ös évbe, amikor is februárban ismét megpróbálkoztak a kiírással, áprilisi beadási határidővel. Április végén megjelent, hogy módosítják a határidőt, és június 3-ig várják a pályaműveket. A határidő lejárta előtt azonban még gyorsan módosítottak ismét egyet, július 7-re, amely nem sokáig volt érvényben, ugyanis az augusztus 29-re módosult. Ahogy visszatértek a hosszú szabadságról, ismét módosítani kellett a határidőt, ezúttal azt hittük, végleges, hogy október 15-ig várják az ajánlatokat. Most október vége van, és nem fogják elhinni, mi történt: a közbeszerzési eljárásban a határidőt ismét módosította a főváros: ezúttal november 17-ig várják az ajánlatokat. Kíváncsian várjuk, mi lesz a vége: újabb módosítás, vagy végre egy lépéssel közelebb kerülhetünk az 50-es villamos vonalának felújításához.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Az önkormányzati lakások munkálatait vizsgálja a hatóság

Vizsgálatot kezdeményezett a Közbeszerzési Hatóság több önkormányzati ingatlan felújításának és karbantartásának jogszerűsége kapcsán. A munkálatokat még abban az időben végezték, amikor azokért a korábbi vagyonkezelő igazgató Kránitz Krisztián felelt.

Megújul a Katica utca és környezete

Kispest a Katica utca fejlesztésével pályázott és nyert közel 1,8 milliárd forintot az Egészséges utcák programon. A fejlesztés tisztább levegőt, gyalogos-és kerékpárosbarát közterületet és élhető városi teret ígér.

Bajtársat gyászol a Kispesti Mentőállomás

Szolgálata teljesítése közben elhunyt egy mentős bajtárs, aki a kispesti mentőállomás gépkocsivezetőjének…

„Vagyongazdálkodásból egyes”

„Nem, nem Csernobil, Kispest, Attila utca, önkormányzati ingatlan.” Így mutatta be a…