Ha van valami neuralgikus pont a kerületünk életében, az egészen biztos az, hogy a fővárosban szinte egyedüli kerület vagyunk, amely nem rendelkezik megfelelő sportlétesítménnyel. Ez a jelek szerint végre változhat.

Ígéretek és kísérletek voltak, talán még tervek is készültek nem egy alkalommal, egy biztos: eddig még nem épült meg Kispest sportcsarnoka. Pedig 2007-ben úgy tűnt, közel jár ehhez a kerület, hiszen a Kőbánya-Kispest körüli részt nem kevés pénzért szanálta a városvezetés, és el is adott ott egy nagy területet kedvezményesen azzal a céllal, hogy ott fog megépülni a kerület sportcsarnoka. Ígéret volt, a valóságban azonban nem történt semmi; a telek közel két évtizeden át üresen állt, majd 2021-ben elkezdett építeni rajta a Lehel utcából már ismert arab befektetői kör. És vajon mit? Társasházakat. Hiába volt a városvezetés ígérete tehát, itt sem épült sportcsarnok, így a kerület továbbra is nagyobb befogadó képességű sportlétesítmény nélkül maradt, Budapesten szinte egyedüliként. Gondot jelent ez sokszor, hiszen túl azon, hogy egy nagyobb lélekszámú rendezvényt sem tud a kerület megszervezni, a Kispest Női Kézilabda Klub sportolói is más kerületbe, településre utaznak edzeni, és a Kispest Karate Kupát is a szomszédos kerületben kell megrendezni. 

A társasház a sportcsarnok telek helyén, a KÖKI-vel szemben

EZT OLVASTA MÁR?

SPORTCSARNOK HELYETT ÚJABB TÁRSASHÁZ

Nemrég azonban előremutató bejelentést tett a Kispest Honvéd új vezetése, amelynek elnöke Szijjártó Péter miniszter lett, és az elnökségben helyt kapott Kispest polgármestere is. A bejelentésen nemcsak a csapat sportsikereire tettek ígéretet, hanem bemutatták az új mez és busz mellett az új sportcsarnok látványterveit is. Az elképzelés szerint az új sportlétesítmény a Tichy Lajos Sportcentrum melletti területen épül majd fel állami támogatással. Ezen egy 20x40m méretű futsal pálya kap helyet 300-350 fős lelátóval és kiszolgáló helyiségekkel. A tervezett beruházás a fedett pályán kívül magában foglalja a szükséges kapcsolódó parkolók és utak kialakítását is. A fedett pálya alapvetően edzőpályaként működne, azonban kisebb házi bajnokságok vagy versenyek lebonyolítására is alkalmas lenne. Ezen felül az akadémia is bővül két 14,5 m x 21 m alapterületű konténerépülettel, amelyben edzői irodák, pihenőszobák, vizesblokkok és közösségi helyiség kap majd helyet.

A tervezett futsal csarnok látványterve

A sportcsarnokról és annak terveiről egyelőre több részletet nem árultak el, az azonban előremutató, hogy több évtizedes vágyálom után végre kormányzati segítséggel, önkormányzati együttműködéssel megvalósul a sportfejlesztés.  

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Megújul a Katica utca és környezete

Kispest a Katica utca fejlesztésével pályázott és nyert közel 1,8 milliárd forintot az Egészséges utcák programon. A fejlesztés tisztább levegőt, gyalogos-és kerékpárosbarát közterületet és élhető városi teret ígér.

Új elnök a Kispest Honvéd élén – sportcsarnok is épül a kerületben

Emlékezetes napként kerül be a Kispest Honvéd történelemkönyvébe a mai; Szijjártó Péter lett a futball klub elnöke, aki egyúttal bejelentette: futsal csarnok épül a kerületben.

Az önkormányzati lakások munkálatait vizsgálja a hatóság

Vizsgálatot kezdeményezett a Közbeszerzési Hatóság több önkormányzati ingatlan felújításának és karbantartásának jogszerűsége kapcsán. A munkálatokat még abban az időben végezték, amikor azokért a korábbi vagyonkezelő igazgató Kránitz Krisztián felelt.

Költségelvű bérleti díjjal hirdet lakásokat az önkormányzat

Költségelvű, azaz nem szociális bérleti díjú, javarészt lakótelepi lakásokat hirdet pályázaton az önkormányzat. Van köztük felújítási kötelezettséggel bérbe vehető is. A határidő február 19.