Bardócz Milán még csak most tanulja a betűket, közben kellő magabiztosságban vezet egy valódi, de belsőleg Milán méreteire átalakított 150 lóerős Subaru Impreza 2,0 WRX típusú versenyautót, amivel az FRT KUPA versenyein már többször dobogóra állhatott. Mint minden raliversenyzőnek, Milánnak is van segítője: edzője és navigátora, a többszörös magyar bajnok Radó István mindig ott ül a fiú mellett. Bardócz Attila, a kisfiú édesapja a Kispest. Info-nak elmondta: teljesen megbízik a fiú edzőjében, nincs benne félsz, amikor Milán futja a versenyköreit.

 

Edzőjével, Radó Istvánnal, aki 748 kupát nyert.

 

– Egy éve rendszeresen edzésekre járunk, versenyeken veszünk részt, Pisti azt mondja, hogy Milán a jövő bajnoka. Nagypapája is autóversenyző volt, valószínűleg onnan örökölte a versenyzői vénát. Az egész család imádja az autókat, autókereskedésünk van, egyáltalán nincs bennünk félsz, mikor Milán versenyzik. Pistire csukott szemmel rá merjük bízni a gyereket. Kéthetente Radó István edzi Milánt, de személyi fejlesztőhöz is járunk, Matics Zsolthoz, az összes nagy versenyző az ő tréningjein vesz részt. Ő is megerősítette, hogy nagyon tehetséges gyerek, olyan technikákra képes, amire a nagyok is alig. Szeretnénk, ha igazi raliversenyző válna belőle – mondta el a büszke édesapa.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

A rendvédelmi szervek dolgozóit tüntette ki nemrég az önkormányzat

Az év rendőre Lakatos János rendőr zászlós, az év tűzoltója Soltész Péter…

A Száguldó Őrnagyra, Puskás Öcsire emlékeztek halálának évfordulóján Kispesten

Messzire szállt a kispesti horgászbolt jó híre

Noha Magyarország a versenyhorgászatban jó ideje egyfajta nagyhatalomnak számít, a „hétköznapi” pecások száma még sosem nőtt akkora mértékben hazánkban, mint az utóbbi néhány évben. Többségük a magántavak partján, feeder bottal, method technikával keresi a halat, mint azt a kispesti Duplakukac Horgászbolt ügyvezetőjével, Kádas Józseffel történt beszélgetésünk is egyértelműsített.

Akikre büszkék lehetünk

Ünnepélyes keretek között, összesen 72-en vehették át elismeréseiket két egymást követő napon a Kispest önálló településsé válásának 150. évfordulója alkalmából tartott képviselő-testületi üléseken. A 2020-as és 2021-es esztendő kitüntető címeit a KMO-ban adták át azoknak, akik kiemelkedő munkásságukkal öregbítették Kispest hírnevét, illetve végezték vagy végzik munkájukat a kerületért, a kerületiekért. Mint az lenni szokott, az ünnepségen díszpolgárokat is avattak – összesen 6-an kapták meg a címet.