Zrumeczky Károly és Molnár Katalin gyermekeként látta meg a napvilágot, köznemesi eredetű családban. Születése után apja nem sokkal anyagilag tönkrement, így a család az 1890-es évek elején az akkor még önálló Kispestre költözött, hogy a közeli Budapesten nézhessenek valami munka után, míg végül fuvaros vállalkozásba nem kezdett.

 

Középiskolai tanulmányait a Belvárosi Főreáliskolában végezte, mérnöki oklevelet pedig 1907-ben szerzett a budapesti Műegyetemen. Egyetemi évei alatt ismerkedett meg többek között Kós Károllyal, akinek tanulmányai befejezése után építésztársa, valamint elsőszülött gyermekének keresztapja lett.

 

Együtt kutatták a magyar népi motívumok, különösen az erdélyi fatornyos építkezés felhasználásának lehetőségeit. Kóssal együtt a Kalotaszegen gyűjtött ismeretanyag felhasználásával alkották meg önálló stílusukat: a népi épületeknek elsősorban jellegét és arányait átvéve. 1909 és 1912 között együtt tervezték meg a Fővárosi Állat- és Növénykert épületeinek jelentős részét és a kispesti Wekerle-telep középpontját alkotó mai Kós Károly teret, melynek déli részét tervezte Zrumeczky. Kóshoz hasonlóan ő is tervezett egy kaput a térre a Kóséval átellenes oldalon, amely ma nem hivatalosan a „Zrumeczky-kapu” nevet viseli, valamint a tér egyik lakóházát önállóan tervezte.

 

Önálló munkái közül kiemelkedik az Áldás Utcai Általános Iskola. További alkotásai: Tormay Cécile budai és Herczeg Ferenc hűvösvölgyi villája.

 

Középiskolai és egyetemi évei alatt is végig dolgoznia kellett, hogy segíteni tudja nehéz helyzetű családját. A sok éjszakai munka eredményeképp fiatalon elkapta a tüdőbajt. Az első világháborúban a műszaki egységhez osztották be, ahol az oroszok kapitulációja után a Sáros vármegyei szlovák falvak újjáépítését vezette. 1917-ben itt kapott mellhártyagyulladást. Onnan már nagy betegen Budapestre küldték gyógyulni, azonban életét a kórházi kezelés ellenére sem sikerült megmenteni, 33 évesen hunyt el.

 

forrás:ittlakunk.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

A rendvédelmi szervek dolgozóit tüntette ki nemrég az önkormányzat

Az év rendőre Lakatos János rendőr zászlós, az év tűzoltója Soltész Péter…

A Száguldó Őrnagyra, Puskás Öcsire emlékeztek halálának évfordulóján Kispesten

Messzire szállt a kispesti horgászbolt jó híre

Noha Magyarország a versenyhorgászatban jó ideje egyfajta nagyhatalomnak számít, a „hétköznapi” pecások száma még sosem nőtt akkora mértékben hazánkban, mint az utóbbi néhány évben. Többségük a magántavak partján, feeder bottal, method technikával keresi a halat, mint azt a kispesti Duplakukac Horgászbolt ügyvezetőjével, Kádas Józseffel történt beszélgetésünk is egyértelműsített.

Akikre büszkék lehetünk

Ünnepélyes keretek között, összesen 72-en vehették át elismeréseiket két egymást követő napon a Kispest önálló településsé válásának 150. évfordulója alkalmából tartott képviselő-testületi üléseken. A 2020-as és 2021-es esztendő kitüntető címeit a KMO-ban adták át azoknak, akik kiemelkedő munkásságukkal öregbítették Kispest hírnevét, illetve végezték vagy végzik munkájukat a kerületért, a kerületiekért. Mint az lenni szokott, az ünnepségen díszpolgárokat is avattak – összesen 6-an kapták meg a címet.