Ötvenezer családot támogatott, megközelítőleg 126 milliárd forinttal a kormány az elmúlt két évben a Családi Otthonteremtési Kedvezménnyel (CSOK). A családonkénti, akár több milliós vissza nem térítendő támogatás óriási könnyebbséget jelent az otthonra vágyóknak, nem mellékesen pedig élénkíti a gazdasági életet, és hosszabb távon pozitív demográfiai következménye is lehet. Pedig az ingatlanpiac és ezzel együtt a családi kasszák nemrég még padlón voltak, sokan veszítették el otthonukat a szocialista kormányok idején elszaporodó devizahitelek miatt.

A lakosság eladósodottsága 2003 óta gyűrűzött, az akkori Medgyessy-kormány ugyanis megszüntette a korábbi, 1998 és 2002 között működtetett kedvezményes állami támogatású otthonteremtési hiteleket. A szocialista kormány korlátozta, majd megszüntette az adókedvezményt, szűkítette a hitelplafont, csökkentette a kamattámogatást, vagyis gyakorlatilag eltörölte a lakáshitelezési kedvezményeket vélhetően azzal az indokkal, hogy az otthonteremtők sokba vannak az államnak.

Természetes reakció volt tehát a bankok részéről, hogy a lakástámogatási rendszer korlátozása után, 2004-től kezdődően a piacra öntötték a devizaalapú jelzáloghiteleket.

A szocialista kormányok alatt száznegyvenszeresére nőtt a lakásvásárlásra devizahitelt felvevők száma, mert a könnyen megszerezhető és rendkívül kedvező havi törlesztő részletű devizahitelek sok embert lépre csaltak.

Persze, mondhatjuk, hogy senkit nem kényszerítettek, de kecsegtető lehetőség volt azoknak, akik szerettek volna jobban élni, előbbre jutni. Így 2011 augusztusában minden magyar állampolgárra 850 ezer forintnyi hiteltartozás jutott.

A 2013 június végi adatok szerint pedig 35.520 darab hitel volt, vagyis minden 125.  lakás érintett volt a dologban.

 

Összeomlás

 

Azt előre senki nem láthatta, hogy mi történik a világgazdaságban, így arra sem számított senki, hogy a frank 2011 nyarára közel kerül ahhoz, hogy egyenértékű legyen az euróval. És akkor beütött a csőd, hiszen az amúgy is erőn felül fizető családok havi törleszőtrészletei az egekbe szöktek, sokan elveszítették az otthonukat, és sajnos sokaknak nem is volt kiút ebből a csapdából.

Figyelmeztető jelek persze voltak, így az Orbán-kormány 2010-es első intézkedései között volt, hogy augusztusban lényegében betiltotta az ilyen hiteleket, majd árfolyamgáttal igyekezett megtartani a törlesztőrészletek  minimális növekedését.

 

CSOK, azaz a Családi Otthonteremtési Kedvezmény

 

Hogy újabb lendületet kapjon az ingatlanpiac, az építőipar felfutásával támogassák a gazdasági növekedést, és nem mellékesen támogassák a családokat, két évvel ezelőtt az Orbán-kormány bevezette a CSOK-ot, azaz a Családi Otthonteremtési Kedvezményt, amely egy vissza nem térítendő támogatás. Ez új lakás vásárlása vagy  építésekor egy gyermek esetén 600 000 Ft, 2 gyermeknél 2.600.000 Ft, 3 vagy annál több gyermek esetén 10 000 000 forintot jelent, plusz az emellé felvehető kedvező kamatozású hitelt, amely egy család esetén akár 20 millió forintot jelent. Ennek köszönhetően úgy tűnik, hogy a fiatal párok újra bele mernek vágni saját lakás vásárlásába vagy építésébe, valamint a családbővítésbe, hiszen az idei első negyedévben a kiadott építési engedélyek száma csaknem 90 százalékkal, míg az épített új lakásoké 50 százalékkal nőtt. Az otthonteremtési kedvezmény bevezetésének kettős célja volt, egyrészt a már fent említett gazdasági, hosszú távon pedig a demográfiai változás: további munkaerő jelenik meg, emelkedhet a foglalkoztatottság.

A kormány abban bízik, hogy az otthonteremtési programban jelenleg tapasztalt dinamika a jövőben is megmarad, és ennek érdekében újabb lépéseket tettek. Csupán ez év májusában 10 milliárd forinttal emelkedett az erre a célra fordított összeg. Az elfogadott költségvetés is azt tükrözi, hogy egyre többet tudnak adni a családoknak, hiszen az ország közelít ahhoz, hogy a bruttó hazai termék (GDP) 5 százalékát családtámogatásra fordítsa.

Ráadásul jövőre újabb 25 milliárd forinttal több jut az otthontámogatásra, így már 236 milliárdot biztosítanak a családoknak.

Az elért eredmények persze nemcsak a családi otthonteremtési kedvezménynek köszönhetőek, hanem annak is, hogy kiegyensúlyozott a gazdasági növekedés, folyamatosan javulnak a foglalkoztatottsági mutatók, emelkednek a munkabérek és adókedvezmények segítik a családok előrejutását.

 

_____________________________________________________________________________________________

Az év szava lett a CSOK

 

Az év szava választást lebonyolító Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda (Manyszi) összesen négy kategóriában hirdetett győztest. Minya Károly nyelvész szerint azért nyert a CSOK, mert mindenképpen pozitív kicsengésű szót kerestek. A mozaikszó (Családi Otthonteremtési Kedvezmény) által képviselt tartalom pedig jó lehetőséget kínál a fiatal családok számára, amely meglátásuk szerint a demográfiára is jótékony hatással lehet majd.

_____________________________________________________________________________________________

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Két éven belül kész az új KÖKI vasútállomás is

Modern és akadálymentes lesz a megújuló Kőbánya-Kispest vasútállomás, amely a tervek szerint 2019-re készül el, és tökéletesen illeszkedik majd a KÖKI már átépített, felújított arculatához.

Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n

Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.

BKK közlemény: Két napon át késő este és éjszaka lezárjuk a Sibrik Miklós úti felüljárót

A Sibrik Miklós úti felüljáró újjáépítéséhez kapcsolódó bontási munkák miatt szeptember 11-én, csütörtökön és 12-én, pénteken késő este és éjszaka 22:00 és 4:00 között lezárjuk a felüljárót. Ezért az erre közlekedő nappali járataink a késő esti időszakban, éjszakai buszaink pedig teljes üzemidejükben a felüljárót elkerülve, módosított útvonalon közlekednek a lezárás idején. Az előttünk álló körülbelül egy évben több alkalommal kerül még sor hasonló késő esti, éjszakai forgalomkorlátozásokra annak érdekében, hogy a közúti forgalom a híd teljes újjáépítése idején a nappali órákban fenntartható legyen. A rekonstrukciós munkák – amelyek során kicseréljük az átkelő teljes szerkezetét, valamint új útpályát építünk, a gyalogos járdán pedig részben kerékpársávot, részben közös használatú gyalogos-kerékpáros útfelületet hozunk létre – első fázisa a befejezéséhez közeledik. Az újjáépítést a Fővárosi Önkormányzat közútkezelőjeként a Budapesti Közlekedési Központ végzi.

A kóbor macskákat ivartalanítják

Több mint negyven gazdátlan, közterületen élő macskát ivartalanított Kispesten két civil szervezet. A macskák túlszaporodása nemcsak állatvédelmi, ökológiai probléma is egyben.