Idén hatodik alkalommal robogott a Varázskaraván az Autómentes Nap alkalmából. Ezúttal a Kőbányai Szent László Általános Iskola csaknem 40 diákja vehetett részt az elektromos autókkal megtett állatkerti látogatáson, de Dódity Gabriella (Fidesz-KDNP) jóvoltából egy kispesti tanuló is csatlakozott a csapathoz.

 

A Varázskaraván egy jótékonysági kezdeményezés, amelyet dr. György István Budapest kormánymegbízottja és Dódity Gabriella kispesti frakcióvezető indított útjára 2012-ben. Mostanra, mintegy fél tucat kispesti és kőbányai intézményből csaknem háromszázan utazhattak rendőrmotoros biztosítás mellett kisautókkal az Állatkertbe. Ez különleges élmény, főként a sajátos nevelési igényű vagy a hátrányos helyzetű gyermekek számára. Az Állatkertben kaptak egy kis ebédet, szendvicset és csokoládét a gyerekek, akik örökbefogadták Szerij-t, a jegesmedvét, aki természetesen az Állatkertben marad, de az iskolások oklevelet kaptak arról, hogy egy éven át ők lesznek a nevelőszülei. 

 

 

Az elmúlt három évben kispesti diákokat vittek kirándulni, ezúttal azonban a Kőbányai Szent László Általános Iskola diákjaira esett a választás. De idén sem engedték el a kispestiek kezét,  hiszen Dódity Gabriellának köszönhetően egy 2. osztályos tanuló, Lili is elkísérte a kőbányai diákokat. Lilit a nagypapája egyedül neveli, így a kispesti Fidesz-KDNP frakció igyekszik minél több programba bevonni őt, hogy színes és izgalmas élményekkel gazdagodhasson ő is.

 

 

A rendezvény az Állatkert és az elektromos kisautókat felajánló ElectroAuto Kft., valamint a Varázskaraván biztosítását végző Budapesti Rendőr-főkapitányság felajánlásainak köszönhetően valósulhat meg.

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Idén is Kispesten járt a Mikulás

Immár évtizedes hagyomány, hogy minden december elején ajándékokkal lepik meg a kispesti családsegítő által kiválasztott kispesti gyerkőcöket.