Több tucat munkaadó összesen mintegy ezer állásajánlatából válogathatnak az érdeklődők a Fővárosi Kormányhivatal idei kispesti állásbörzéjén. A rendezvényt Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztálya és XVIII. Kerületi Hivatala tartja meg 2017. október 5-én 9 órától 12 óráig a KMO Kispesti Munkásotthon Művelődési Házban 1191 Budapest, Teleki utca 50.).

 

Az állásbörze célja, hogy elősegítse a munkaadók és álláskeresők közötti kapcsolatfelvételt, valamint alkalmat biztosítson a közvetlen és személyes találkozásra a munkaerő-piac szereplői között. A szervezők személyre szabott munkaerő-piaci információnyújtással és technikákkal, pálya- és munkavállalási tanácsadással várják az érdeklődőket.

 

Dr. György István, a Fővárosi Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott hangsúlyozta: ma mintegy 700 ezerrel többen dolgoznak Magyarországon, mint 2010-ben. Ahogy az egyes embereknek is létfontosságú, hogy megfelelő munkával, megélhetéssel rendelkezzenek, ez a családok és az egész ország boldogulásához is elengedhetetlen.

 

 

– A kormányhivatal állásbörzékkel, képzésekkel, vagy akár bérjellegű támogatásokkal is segíti az álláskeresőket és a munkaadókat egyaránt abban, hogy a lehető legtöbben elhelyezkedhessenek, illetve a munkaadók is megtalálják a megfelelő munkaerőt – mondta lapunknak dr. György István, aki kiemelte: Budapesten egy év alatt közel ötödével csökkent az álláskeresők száma; az ilyen munkaerő-piaci adatok is igazolják, hogy ezek a programok sikeresek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

A kóbor macskákat ivartalanítják

Több mint negyven gazdátlan, közterületen élő macskát ivartalanított Kispesten két civil szervezet. A macskák túlszaporodása nemcsak állatvédelmi, ökológiai probléma is egyben.

A háziorvosok rezsiköltségeinek átvállalását kéri a jobboldal

A háziorvosok teljes rezsiköltségeinek átvállalását kéri az önkormányzattól a kispesti Fidesz-KDNP képviselőcsoport, mert szerintük a kerület nem versenyképes a többi kerülettel szemben a háziorvosok számára, máshol ugyanis a teljes rezsi átvállalásával csábítják és tartják meg az orvosaikat. Kispesten egyre nagyobb az orvoshiány, így az önkormányzatnak valamit lépnie kell.

Jogerős: Gajda Péter törvényt sértett

Törvény- és alaptörvényt sértő módon járt el Gajda Péter (MSZP) polgármester – mondta ki a Kúria, amikor pártállami időket idéző módon leragasztotta a Fidesz országgyűlési választási plakátjait. A Gajdának erre lehetőséget adó jogsértő önkormányzati rendeletet a Kúria megsemmisítette.

BKK közlemény: Két napon át késő este és éjszaka lezárjuk a Sibrik Miklós úti felüljárót

A Sibrik Miklós úti felüljáró újjáépítéséhez kapcsolódó bontási munkák miatt szeptember 11-én, csütörtökön és 12-én, pénteken késő este és éjszaka 22:00 és 4:00 között lezárjuk a felüljárót. Ezért az erre közlekedő nappali járataink a késő esti időszakban, éjszakai buszaink pedig teljes üzemidejükben a felüljárót elkerülve, módosított útvonalon közlekednek a lezárás idején. Az előttünk álló körülbelül egy évben több alkalommal kerül még sor hasonló késő esti, éjszakai forgalomkorlátozásokra annak érdekében, hogy a közúti forgalom a híd teljes újjáépítése idején a nappali órákban fenntartható legyen. A rekonstrukciós munkák – amelyek során kicseréljük az átkelő teljes szerkezetét, valamint új útpályát építünk, a gyalogos járdán pedig részben kerékpársávot, részben közös használatú gyalogos-kerékpáros útfelületet hozunk létre – első fázisa a befejezéséhez közeledik. Az újjáépítést a Fővárosi Önkormányzat közútkezelőjeként a Budapesti Közlekedési Központ végzi.