Méltóságteljes, csendes fáklyás felvonulással emlékezett a Kispesti Társaskör és a Fidesz Kispesti szervezete az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire. Az ötvenfős tömeg a Határ úttól vonult a Templom térre, ahol dr. György István, Budapest kormánymegbízottja beszédet mondott.

 

 

– A szabadságért  a legkilátástalanabb helyzetben is vállalni kell a küzdelmet, a hatalom hazugságát pedig a legvéresebb megtorlás sem emelheti az igazság helyére – mondta beszédében dr. György István, Budapest kormánymegbízottja, Kőbánya és Kispest választókerületi elnöke, miután az ötvenfős csendes emlékező tömeg,lobogó fáklyákkal a kezükben megérkezett a Templom térre. A résztvevők a Himnusz eléneklése után mécsesekkel, és az emlékezet virágaival hajtottak fejet a téren található kopjafánál.

 

 

Dr. György István beszédében emlékeztetett az 1956-os eseményekre.

– Az aránytalan túlerővel szemben a nemzet több napon át folytatott hősi szabadságharca elbukott. A harcokban 2652 magyar forradalmár és civil, és 720 szovjet katona esett el. A forradalom következményeként negyedmillió nyugatra menekülő magyar hagyta el az országot. A forradalom résztvevőit tömegesen börtönözték be, majd sokukat végezték ki. 1956 egyik hozadéka, hogy a nyugati bolsevik típusú pártokon belül is elindult az erjedési folyamat, ami a nyolcvanas évek végére a bolsevizmus világméretű bukásához vezetett – mondta az összegyűlt ünneplő tömegnek dr. György István, aki Kennedy amerikai elnök szavait idézte fel, miszerint 1956. október 23. örökre be van jegyezve a szabad emberek, a szabad nép krónikáiba. A bátorság, az öntudat, a diadal napja volt.

 

 

– Van, ami soha nem változik, mi magyarok a szabadság népe vagyunk! Most is hiszünk a hazánkban, és megküzdünk érte. Ahogy 1956-ban, most is mások akarnak a fejünk felett dönteni, arról, hogy mi magyarok hogyan és kikkel éljünk. Most is fenyegetnek minket, hogy mi lesz, ha nem engedelmeskedünk. Most is a szabadságunk és hazánk a tét – jelentette ki Budapest kormánymegbízottja, aki nyomatékosította: kötelességünk újra megvédeni Magyarországot.

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…