Ötven százalékkal csökkent a rablások száma Kispesten az elmúlt években – számolt be az eredményekről Plánk Róbert, kispesti rendőrkapitány egy közbiztonsági fórumon, ahol arról is beszélt, hogy 2012 óta jelentősen kevesebb bűnelkövetés történik a kerületben, illetve 50 százalékkal megnövekedett a nyomozások eredményessége.  

 

Nem mutatkozik változás azonban a garázdaságoknál, sőt, 2016-ban a szórakozóhelyeknél-kocsmáknál elkövetett „vitákból” kiinduló testi sértések száma – ha csak egy kicsivel is – de növekedett. A rendőrkapitány beszámolójából az is kiderült, hogy a lakásbetörések, illetve a gépjármű és egy egyéb lopások száma is jelentősen kevesebb volt az elmúlt időszakban.

 

 

Plánk Róbert prezentációjában kifejtette, hogy mivel 2016-ban több rendőr több órát töltött a közterületeken, azaz nagyobb egyenruhás jelenlét volt, sikerült csökkenteni a zavaró egyének számát is a közterületeken. 

 

fotó: http://ocdn.eu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…