Egy családi esemény indította útjára a kispesti családi vállalkozás ötletét. Csehiné Lublóváry Mónika nagymamája ugyanis díszmagyarban esküdött, és ez nagyon megtetszett a Ruhaipari Főiskolát végzett lánynak, aki már ruhaipari mérnökként beleásta magát a korhű díszmagyarok titkába. Szalonokban, könyvekből és múzeumokban sajátította el azt a tudást, amelynek segítségével 25 évvel ezelőtt megnyitotta egyedi díszruha szalonját. És persze ő maga is díszmagyarban állt oltár elé.

 

Esküvőre, bálokra és agáfogadásokra is készítenek ruhákat 

 

– Mi egy kicsit mást, kicsit többet adunk. Komoly szakmai háttérrel készítjük a korhű díszmagyart. Én korábban rekonstrukciókat is végeztem a Mezőgazdasági Múzeumnak. Sokszor előfordul, hogy mutatnak egy fotót és szeretnék, ha az alapján készítenénk el a ruhát. Ez nem egyszerű munka, de hálás feladat látni a végeredményt. Viszont nagyon munkás, már a megbeszélés sem egyszerű, hiszen minden apró részletet egyeztetni kell és vannak kötöttségek – avatott be a mindennapokba Mónika, aki másodmagával dolgozik a ruhákon. Elmondása szerint az ideális létszám az lenne, ha hárman lennének. Főként a nyári, esküvői szezonban ugyanis bőven vannak megrendeléseik. Persze a  díszmagyart egyre többen viselik bálokon, vagy fogadásokon is, de van, aki külföldre viszi magával alkalmi viseletnek. Vagyis az év minden időszakában jönnek a megrendelések. A szalonban sok nemesi utód is megfordul, akik a családi tradíciókat követve készíttetnek korhű díszmagyart maguknak.

 

A család. Mónikáék öt gyermeket nevelnek, a négy lány modellkedik is a  szalonnak

 

A szalonban egyébként modern esküvői ruhák és keringő ruhák is készülnek, és a díszmagyart sem csupán az oltár előtt, hanem menyecske ruhaként is viselik a menyasszonyok. Erről árulkodnak a szalon falára kifüggesztett fotók is. – Sokan küldenek nekünk képeket a nagy esemény után, de sajnos nem fér ki mind a falra – tette hozzá Mónika, aki sok barátságot is köszönhet a szalonnak, hiszen megannyi ruhát készített már az elmúlt években. Ráadásul egy ruha nem csupán egy darab, hanem nagyon sok összevetőből áll: szoknya, alsószoknya, kötény, fátyol, párta, kistáska stb, amelyeket mind aprólékosan kell elkészíteni, és ez nagyon sok időt és türelmet igényel. Miközben Mónika öt gyereket nevelt fel, amely már önmagában is főállásnak minősül. És bár a lányok modellkednek, úgy tűnik, hogy a családi vállalkozást nem ők fogják továbbvinni, Mónika szerint ugyanis a négy lány és a fiú mind más pályára készülnek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

A rendvédelmi szervek dolgozóit tüntette ki nemrég az önkormányzat

Az év rendőre Lakatos János rendőr zászlós, az év tűzoltója Soltész Péter…

A Száguldó Őrnagyra, Puskás Öcsire emlékeztek halálának évfordulóján Kispesten

Messzire szállt a kispesti horgászbolt jó híre

Noha Magyarország a versenyhorgászatban jó ideje egyfajta nagyhatalomnak számít, a „hétköznapi” pecások száma még sosem nőtt akkora mértékben hazánkban, mint az utóbbi néhány évben. Többségük a magántavak partján, feeder bottal, method technikával keresi a halat, mint azt a kispesti Duplakukac Horgászbolt ügyvezetőjével, Kádas Józseffel történt beszélgetésünk is egyértelműsített.

Akikre büszkék lehetünk

Ünnepélyes keretek között, összesen 72-en vehették át elismeréseiket két egymást követő napon a Kispest önálló településsé válásának 150. évfordulója alkalmából tartott képviselő-testületi üléseken. A 2020-as és 2021-es esztendő kitüntető címeit a KMO-ban adták át azoknak, akik kiemelkedő munkásságukkal öregbítették Kispest hírnevét, illetve végezték vagy végzik munkájukat a kerületért, a kerületiekért. Mint az lenni szokott, az ünnepségen díszpolgárokat is avattak – összesen 6-an kapták meg a címet.