Minden kiemelt területre több forrás jut

Több forrást biztosít a kormány jövőre a családtámogatásra, az otthonteremtésre, az egészségügyre és az oktatásra is, mint idén – derül ki a jövő évi költségvetésből. Mindeközben további adócsökkentésekre és béremelésekre is lehet számítani. A költségvetés célja, hogy megőrizze hazánk biztonságát, fenntartsa a gazdasági növekedést, támogassa a családokat és vállalkozásokat, valamint, hogy előmozdítsa a teljes foglalkoztatás elérését.

 

A családtámogatásra fordított pluszkiadások – már adókedvezményekkel együtt – elérik a 2000 milliárd forintot, de több, 242 milliárd forint jut az otthonteremtési programra is.

 

Emellett az egészségügy és az oktatás is több, 505, illetve 606 milliárd forintból gazdálkodhat jövőre, míg a közbiztonság megerősítésére és a honvédelemre 156, az önkormányzatokra pedig mintegy 200 milliárd forinttal többet fordít a kormány.

 

Tovább erősödnek a családok

Jövőre 79 milliárd forintra emelkedik az ingyenes gyermekétkeztetésre szánt forrás (amely 2010-ben 29 milliárdot tett ki), az óvodák fejenkénti működési támogatása 81 ezer 700 forintról 97 ezer 400 forintra nő, az óvodai eszközbeszerzésre pedig 3 milliárd forint áll majd rendelkezésre.

 

Idén szeptemberben több mint egymillió iskolás ingyen kapta a tankönyveket az 1-9. évfolyamban, de jövőre 11 milliárd forintra nő az e célra szánt forrás. Eközben továbbra is a gyermek hároméves koráig tart a gyes, marad a gyed extra, amelyek összege szintén emelkedik jövőre. A családi otthonteremtési kedvezményben (CSOK) eddig 75 ezer család részesült, de az e célra fordítható összeg is jelentősen emelkedik jövőre, 242 milliárd forintra.

Növekednek a munkaalapú családtámogatások is, 14 százalékkal 265 milliárd forintra. Ez fontos segítség a munka világába visszatérő kisgyermekes édesanyáknak: az őket foglalkoztató munkáltatókat támogató adókedvezmény mértéke 100 ezer forintról 138 ezer forintra emelkedik. A kétgyermekes családok adókedvezménye pedig 40 ezer forint lesz januártól.

 

Alacsony adók, emelkedő fizetések

Jövőre is marad az Európában egyik legalacsonyabb, 15%- os személyi jövedelemadó és a 9%-os társasági adó. Eközben – a gazdaságban több mint 130 milliárd forintot hagyva – 19,5%-ról 17,5%-ra mérséklődik a szociális hozzájárulási adó, és csökkennek a munkaadói adók, ami mozgásteret biztosít a béremelések folytatásához. A költségvetésből kiderül, hogy a piaci szféra mellett a rendvédelmi dolgozók és az ápolók is újabb béremelésre számíthatnak.

 

Tartósan emelkedő bérek

Kimagasló mértékben, 9,4 százalékkal emelkedtek a reálkeresetek az idei év első hét hónapjában, a bruttó és nettó bérek pedig egyaránt 12,1 százalékkal nőttek. A kormány által 2016-ban tető alá hozott bérmegállapodás eredményeként 26 százalékkal emelkedő keresetek, valamint a reálbérek 67 hónapja való töretlen emelkedése tovább gyorsítják hazánk felzárkózását az európai bérekhez, és jól mutatják, hogy egyre jobban megéri dolgozni Magyarországon. A hatéves bérmegállapodásnak köszönhetően a kereset-emelkedés tovább folytatódhat a következő években is: 2022- re a reálbérek a 2016-os értékük közel másfélszeresére emelkedhetnek.

 

Még igényelhető a téli rezsicsökkentési támogatás

Október 15-ig igényelhetnek a téli rezsicsökkentés keretében egyszeri természetbeni támogatást, akik korábban nem részesültek a rezsicsökkentésben, mert a vezetékes gáz-, vagy távfűtés helyett más fűtőanyagot használnak.

 

A kormány egyszeri természetbeli juttatása keretében tűzifát, szenet, palackos, vagy tartályos PB-gázt, fűtőolajat, valamint brikettet igényelhetnek a jogosultak.

Az igénybejelentő nyilatkozatokat a jogvesztő határidőig a Polgármesteri Hivatal Humánszolgáltatási és Szociális Irodáján kell benyújtani.

 

A jövő évi költségvetés egyik célja, hogy a biztonság és a növekedés fenntartásával tovább erősítse a magyar családokat.

 

Forrás: MTI, Origo.hu , Demokrata.hu

Főkép: Pixabay.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n

Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.

BKK közlemény: Két napon át késő este és éjszaka lezárjuk a Sibrik Miklós úti felüljárót

A Sibrik Miklós úti felüljáró újjáépítéséhez kapcsolódó bontási munkák miatt szeptember 11-én, csütörtökön és 12-én, pénteken késő este és éjszaka 22:00 és 4:00 között lezárjuk a felüljárót. Ezért az erre közlekedő nappali járataink a késő esti időszakban, éjszakai buszaink pedig teljes üzemidejükben a felüljárót elkerülve, módosított útvonalon közlekednek a lezárás idején. Az előttünk álló körülbelül egy évben több alkalommal kerül még sor hasonló késő esti, éjszakai forgalomkorlátozásokra annak érdekében, hogy a közúti forgalom a híd teljes újjáépítése idején a nappali órákban fenntartható legyen. A rekonstrukciós munkák – amelyek során kicseréljük az átkelő teljes szerkezetét, valamint új útpályát építünk, a gyalogos járdán pedig részben kerékpársávot, részben közös használatú gyalogos-kerékpáros útfelületet hozunk létre – első fázisa a befejezéséhez közeledik. Az újjáépítést a Fővárosi Önkormányzat közútkezelőjeként a Budapesti Közlekedési Központ végzi.

A kóbor macskákat ivartalanítják

Több mint negyven gazdátlan, közterületen élő macskát ivartalanított Kispesten két civil szervezet. A macskák túlszaporodása nemcsak állatvédelmi, ökológiai probléma is egyben.

A háziorvosok rezsiköltségeinek átvállalását kéri a jobboldal

A háziorvosok teljes rezsiköltségeinek átvállalását kéri az önkormányzattól a kispesti Fidesz-KDNP képviselőcsoport, mert szerintük a kerület nem versenyképes a többi kerülettel szemben a háziorvosok számára, máshol ugyanis a teljes rezsi átvállalásával csábítják és tartják meg az orvosaikat. Kispesten egyre nagyobb az orvoshiány, így az önkormányzatnak valamit lépnie kell.