Hiába próbáltak segíteni a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselői a válság miatt nehéz helyzetbe került önkormányzati ingatlant bérlő vállalkozásokon, a baloldali városvezetés budapesti viszonylatban is a legkevesebb segítséget nyújtotta nekik. A Wekerlei Kispiacon pedig megemelkedtek a kereskedők bérleti díjai, miközben a közösségi helyiséget egyedül használó LMP-hez köthető civil szervezetnek elengedte az egyszeri térítési díjat Gajda Péter (MSZP).

A többi balliberális kerületi polgármesterhez és Karácsony Gergely (Párbeszéd) főpolgármesterhez hasonlóan Gajda Péter (MSZP) is „ügyesen” élt a veszélyhelyzetben a „rendeleti kormányzás” lehetőségével. A képviselők véleményét bekérheti, de egy személyben dönthet fontos kérdésekről.

 

Tehát a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselői hiába kezdeményezték például, hogy – más kerületekhez hasonlóan – segítsen a városvezetés azoknak a kispesti vállalkozásoknak, amelyek a veszélyhelyzet alatt bezárni kényszerültek. A Dódity Gabriella által benyújtott javaslattal szerették volna elérni, hogy az önkormányzati helyiségben, vagy földterületen működő, nehéz helyzetbe kerülő vállalkozások részére a városvezetés 50 százalékkal csökkentse a bérleti díjak mértékét, azoknak pedig, akik bezárni kényszerültek, adott és indokolt esetben akár engedje el a bérleti díj megfizetését a kerület a 2020. május 1. és 2020. augusztus 31. közötti időszakra. Emellett azt is kérték a városvezetéstől, hogy a tartozással rendelkező önkormányzati lakások bérlőinek kamatmentes halasztással, vagy részletfizetéssel segítsen az önkormányzat.

 

A baloldali városvezetés nyújtotta a legkisebb segítséget Budapesten

Gajda Péter azonban „magára hagyta a kerületi vállalkozókat” – írta a Magyar Nemzet, amikor arról számolt be, hogy a „Miszter 40 Százalékként” hírhedtté vált Kránitz Krisztián (MSZP) vezette vagyonkezelő végül csak két hónap haladékot adott a nehéz helyzetbe kerülőknek. A Lackner Csaba (ex-MSZP) valóra vált jóslata szerint duplájára emelt fizetésű Kránitz ezzel a döntéssel és segítségnyújtási hajlandóságával alulmúlta valamennyi fővárosi kerületet.

 

Gajda Péter az LMP-hez köthető civil szervezetnek segített

Nem maradt baloldali segítség nélkül az újjáépült Wekerlei Kispiac – pályázati feltételként kialakított – közösségi helyiségét a baloldali többség által kizárólagosan használni jogosult LMP-hez köthető civil szervezet. Ugyanis az Átalakuló Wekerle esetében Gajda Péter elengedte a több százezer forintos egyszeri térítési díjat.

 

Nem voltak ilyen szerencsések a kispiac kereskedői, hiszen az ő bérleti díjuk megemelkedett, pedig Ékes Gábor (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselőtől megtudtuk, azt a tájékoztatást kapták az önkormányzattól, hogy ez nem fog megtörténni. Erre úgy volt lehetőség, hogy Gajda Péter – élve az egyszemélyi döntés lehetőségével – elfogadta azt a piaci üzemeltetési szabályzatot, amelyet a képviselő-testület korábban többször levett a napirendről, mivel azt nem egyeztette a kereskedőkkel a városvezetés. Úgy tudjuk, ez most most sem történt meg. A Gajda Péter által – a Fidesz- KDNP tiltakozása ellenére – egy személyben elfogadott szabályzat a jóval kisebb forgalmú Wekerlei Kispiac bérleti díjainak mértékét hozzáigazította a Kossuth téri piacéhoz.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Győri Ottmár, a Wekerletelep első gondnoka

144 éve ezen a napon született Győri Ottmár, a Wekerletelep utcahálózatának tervezője, az építkezés felügyelője, a telep első gondnoka.