Ahogy arra Dr. Kumin Marianna közleményében emlékeztetett, az intézet célja a kispestiek egészségének megóvása, jó életminőségének biztosítása, betegség esetén színvonalas ellátása. Szolgáltatásaikat a koronavírus-járvány közepette is sikerült működtetniük a távmedicina alkalmazásával, főként az internet adta lehetőségeknek köszönhetően.

 

Mostanra az élet nagyrészt visszatért a normál kerékvágásba, így a betegeket személyesen fogadják a szakorvosi rendelőkben. Fontos tudni: a betegellátás mellett – vizsgálat közben vagy két vizsgálat között – az orvos és az asszisztens adatvédelmi okokból kifolyólag, illetve illendőség miatt sem kezelhet telefonhívásokat.

 

A főigazgató főorvos éppen ezért hangsúlyozta: megvizsgálták a beérkező hívások idejét, és látták, hogy többségüket hétfőn, a délelőtti órákban indítják a betegek, leginkább 11 óra körül.

 

„Mindezek miatt arra kérjük tisztelt Betegeinket, hogy továbbra is elsősorban az online időpontfoglalást, és a személyes ellátás nélkülözhetősége esetén az e-mail rendszert használják. A délelőtti órákban azok a Betegek éljenek a telefonkapcsolattal, akiknek sürgős ellátásra van szükségük! Egyéb esetben a túlterheltségen kívüli időpontban szíveskedjenek keresni Intézetünket!” – tanácsolta közleményében a főorvos-főigazgató.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

A kóbor macskákat ivartalanítják

Több mint negyven gazdátlan, közterületen élő macskát ivartalanított Kispesten két civil szervezet. A macskák túlszaporodása nemcsak állatvédelmi, ökológiai probléma is egyben.

A háziorvosok rezsiköltségeinek átvállalását kéri a jobboldal

A háziorvosok teljes rezsiköltségeinek átvállalását kéri az önkormányzattól a kispesti Fidesz-KDNP képviselőcsoport, mert szerintük a kerület nem versenyképes a többi kerülettel szemben a háziorvosok számára, máshol ugyanis a teljes rezsi átvállalásával csábítják és tartják meg az orvosaikat. Kispesten egyre nagyobb az orvoshiány, így az önkormányzatnak valamit lépnie kell.

Jogerős: Gajda Péter törvényt sértett

Törvény- és alaptörvényt sértő módon járt el Gajda Péter (MSZP) polgármester – mondta ki a Kúria, amikor pártállami időket idéző módon leragasztotta a Fidesz országgyűlési választási plakátjait. A Gajdának erre lehetőséget adó jogsértő önkormányzati rendeletet a Kúria megsemmisítette.

BKK közlemény: Két napon át késő este és éjszaka lezárjuk a Sibrik Miklós úti felüljárót

A Sibrik Miklós úti felüljáró újjáépítéséhez kapcsolódó bontási munkák miatt szeptember 11-én, csütörtökön és 12-én, pénteken késő este és éjszaka 22:00 és 4:00 között lezárjuk a felüljárót. Ezért az erre közlekedő nappali járataink a késő esti időszakban, éjszakai buszaink pedig teljes üzemidejükben a felüljárót elkerülve, módosított útvonalon közlekednek a lezárás idején. Az előttünk álló körülbelül egy évben több alkalommal kerül még sor hasonló késő esti, éjszakai forgalomkorlátozásokra annak érdekében, hogy a közúti forgalom a híd teljes újjáépítése idején a nappali órákban fenntartható legyen. A rekonstrukciós munkák – amelyek során kicseréljük az átkelő teljes szerkezetét, valamint új útpályát építünk, a gyalogos járdán pedig részben kerékpársávot, részben közös használatú gyalogos-kerékpáros útfelületet hozunk létre – első fázisa a befejezéséhez közeledik. Az újjáépítést a Fővárosi Önkormányzat közútkezelőjeként a Budapesti Közlekedési Központ végzi.