Puskás Ferenc 1927. április 1-jén született Kispesten, s ugyanitt kezdődött legendás pályafutása is: egészen korán – 16 évesen –, a Kispesti AC játékosaként mutatkozhatott be a magyar labdarúgó-bajnokság élvonalában, két évvel később pedig a válogatottba is bekerült, és az első mérkőzésén gólt is szerzett.

 

A kispesti csapatban, amellyel ötszörös bajnok lett és négy gólkirályi címet szerzett, 349 mérkőzésen 358 gólt lőtt. A magyar válogatott csapatkapitányaként világbajnoki ezüstérmet és olimpiai aranyérmet nyert, s összesen 85 találkozón játszott, amelyeken 84 gólt lőtt. Az Aranycsapat kapitányaként az évszázad mérkőzésének tartott, a Wembley-stadionban rendezett és 6-3-as magyar sikerrel végződött Anglia-Magyarország találkozón kétszer is betalált.

 

Három évvel később, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének hírét hallva nem tért vissza a kispesti csapat dél-amerikai túrájáról, ezt követően pedig közel kétéves szünet következett be a pályafutásában. 1958-ban a Real Madridhoz szerződött, ahol szintén ontotta a gólokat: 8 év alatt 180 mérkőzésen játszott és összesen 156-szor talált a kapuba. A spanyolok által „Pancho”-nak becézett zseni a „Királyi Gárdával” számos nemzetközi sikert ért el: az 1960-as BEK-döntőn például, amelyet a madridiak 7-3-ra nyertek az Eintracht Frankfurt ellen, négy gólt is lőtt.

Játékospályafutása befejeztével edzőnek állt; legjobb eredményét a görög Panathinaikosszal érte el az 1970-71-es szezonban, BEK-ezüstérmet szerezve.

 

A labdarúgás legendájává vált Puskás Ferenc 1991-ben végleg hazaköltözött; egy évvel később az MLSZ utánpótlás-, majd nemzetközi igazgatója lett, 1993-ban pedig a magyar válogatott szövetségi kapitánya volt. 1997-ben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Olimpiai Érdemrenddel tüntette ki. A kettőezres évektől kezdve több betegséggel is küzdött, s végül 2006. november 17-én elhunyt.

 

Emlékét azóta is őrizzük: a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) 2009 óta minden évben Puskás-díjat ad át az év legszebb gólját szerző játékosnak, hazánkban pedig az elsőszámú futballaréna, a nemzeti stadion is az ő nevét viseli. Halála évfordulójának alkalmából Kispesten is évről évre megemlékezést tartanak a róla mintázott mellszobornál, az önkormányzat szervezésében. A kispesti Fidesz-KDNP frakció képviselői (a fotón balról: Song Simon és Fekete Márk önkormányzati képviselők) ahogy korábban, úgy idén is koszorút elhelyezve hajtottak fejet a legendás labdarúgó s egyben a leghíresebb magyar emléke előtt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

A rendvédelmi szervek dolgozóit tüntette ki nemrég az önkormányzat

Az év rendőre Lakatos János rendőr zászlós, az év tűzoltója Soltész Péter…

A Száguldó Őrnagyra, Puskás Öcsire emlékeztek halálának évfordulóján Kispesten

Messzire szállt a kispesti horgászbolt jó híre

Noha Magyarország a versenyhorgászatban jó ideje egyfajta nagyhatalomnak számít, a „hétköznapi” pecások száma még sosem nőtt akkora mértékben hazánkban, mint az utóbbi néhány évben. Többségük a magántavak partján, feeder bottal, method technikával keresi a halat, mint azt a kispesti Duplakukac Horgászbolt ügyvezetőjével, Kádas Józseffel történt beszélgetésünk is egyértelműsített.

Akikre büszkék lehetünk

Ünnepélyes keretek között, összesen 72-en vehették át elismeréseiket két egymást követő napon a Kispest önálló településsé válásának 150. évfordulója alkalmából tartott képviselő-testületi üléseken. A 2020-as és 2021-es esztendő kitüntető címeit a KMO-ban adták át azoknak, akik kiemelkedő munkásságukkal öregbítették Kispest hírnevét, illetve végezték vagy végzik munkájukat a kerületért, a kerületiekért. Mint az lenni szokott, az ünnepségen díszpolgárokat is avattak – összesen 6-an kapták meg a címet.