Megszorításokról és elvonásokról fantáziálnak a hatalom újbóli megszerzésére vágyó baloldali politikusok, köztük a DK-ssá vedlett Arató Gergely is, aki a bukott Gyurcsány-Bajnai kormány tagjaként számos, a magyarok emberek életét megkeserítő döntést szavazott meg. A kudarcos múlt embere az országgyűlési választáson a 9-es választókerületben indulva, a kispestiek és kőbányaiak kegyeibe férkőzve igyekszik ismét parlamentbe kerülni.

Az egykor MSZP-s színekben politizáló Arató Gergely tevékeny részt vállalt a csúfosan megbukott Gyurcsány-Bajnai kormányban, hiszen 2004 és 2006 között az Oktatási Minisztérium politikai államtitkára, 2006-tól 2010-ig pedig az Oktatási és Kulturális Minisztérium államtitkára volt. Emlékezetes, ez idő alatt jó néhány olyan döntést szavazott meg, amelyek magyarok millióit értek övön aluli ütésként.

 

Nem kímélte az időseket sem: megszavazta ugyanis a 13. havi nyugdíj elvételét és a nyugdíjkorhatár emelését, ahogy az egészségügy fizetőssé tételét is, miközben az orvosok és ápolók 13. havi érének elvételére is igennel voksolt. Mindezek mellett megszavazta a gyermekgondozást segítő ellátás (GYES) 2 évre csökkentését és az ingatlanadót a 30 millió forintnál nagyobb értékű lakásokra, illetve igennel szavazott a tandíj bevezetésére és az öt százalékpontos áfaemelésre is.

 

Később, immáron ellenzéki politikusként is igyekezett keresztbe tenni az Orbán-kormány számos, a magyar emberek életét segítő, illetve védő intézkedésnek. Nemmel szavazott a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényre, ezzel az első hullámban nem segítette a védekezést. Szintúgy nemmel voksolt a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló törvényre, a veszélyhelyzet meghosszabbítására, amivel a harmadik hullámban nem segítette a védekezést. Ugyanakkor a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és az egészségügyi készenlétről szóló törvényre is nemmel szavazott, ezzel a nyári felkészülést és készenlétet nem támogatta.

 

Egy korábbi cikkünkben írtunk arról, hogy Kispest emberemlékezet óta egyfajta szocialista-fellegvárként ismert: a kerületet évtizedek óta az MSZP irányítja, s mintegy 30 éve országgyűlési képviselője a párt színeiben politizáló Burány Sándor is, dacára annak, hogy munkásságával ez idáig finoman fogalmazva sem alkotott maradandót. A baloldal előválasztás című színjátékát követően azonban egy új fejezet kezdődött, mivel a szálakat a háttérből mozgató Gyurcsány Ferenc hithű katonája, a DK-s Arató Gergely maga mögé utasította őt.

 

Ami biztos: ugyanaz a baloldal van azóta is, s megszorításokat is ugyanúgy csak az ő programjuk tartalmaz, amiből jól látszik, ha hatalomra jutnának, ismét adóemelésekkel sarcolnának, s a legkülönfélébb kedvezmények, támogatások és juttatások elvételével lehetetlenítenék el magyarok millióinak életét, miközben ismételten romokba döntenék az ország gazdaságát.

 

Fotó: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Idén is Kispesten járt a Mikulás

Immár évtizedes hagyomány, hogy minden december elején ajándékokkal lepik meg a kispesti családsegítő által kiválasztott kispesti gyerkőcöket.