Az egyfajta kiskórháznak tekinthető új részleg kivitelezési munkái befejeződtek, az üzemeltetéshez szükséges eszközök szállítása késik, ezért a műtétek indulására még várni kell – derült ki dr. Kumin Marianna közleményből. A Kispesti Egészségügyi Intézet főigazgató-főorvosa a legfrissebb járványügyi intézkedésekkel kapcsolatos tudnivalókról is tájékoztatta a betegeket.

Noha az egynapos sebészet kivitelezési munkái befejeződtek, az üzemeltetéshez szükséges, Kínából származó orvostechnikai eszközök szállítása késik, ezért a műtétek indulására még várni kell, várhatóan júniusig – derült ki dr. Kumin Marianna közleményből. A Kispesti Egészségügyi Intézmény főigazgató-főorvosa úgy fogalmazott, hogy küllemében a főváros legszebb, egyedülálló módon két műtővel rendelkező, korszerű eszközökkel felszerelt egynapos sebészete vár arra, hogy fogadja a műtétre szoruló kispestieket, akik megértését és szíves türelmét kéri az időpont kitolódása miatt.

 

Dr. Kumin Marianna arról is írt, hogy Kásler Miklós miniszteri utasítása szerint továbbra is kötelező a maszk használata az egészségügyi és szociális szférában. „Egészségügyi szempontból fontos a maszkhasználat fenntartása az egészségügyi ellátásban annak ellenére, hogy a koronavírus 5. hullámának lecsengő fázisában vagyunk. Még van friss COVID-fertőzés, terjed az influenza és menekült-ellátási kötelezettségünk is van. Az infekciókontroll szigorúbb szabályait Intézetünkben változatlanul fenntartjuk. Önöktől azt kérem, hogy felső légúti tünetek akut fennállása esetén ne keressék fel intézetünket! A jelenleg zajló fertőzések megítélése tesztek nélkül egyre nehezebb” – írta az intézmény vezetője, megjegyezve azt is, hogy a védettségi igazolás megléte mostantól nem kötelező a különböző infúziós, terápiás kezelések elvégzéséhez.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Két éven belül kész az új KÖKI vasútállomás is

Modern és akadálymentes lesz a megújuló Kőbánya-Kispest vasútállomás, amely a tervek szerint 2019-re készül el, és tökéletesen illeszkedik majd a KÖKI már átépített, felújított arculatához.

Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n

Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.

Eső, zápor vagy száraz zivatar?

Ön is kap értesítést a telefonjára, ha zápor vagy zivatar van a közelben? És azt tudja, hogy mi a különbség a zápor, a zivatar és az eső között? És mi az a száraz zivatar?

Telefonon és email-ben is lehet időpontot foglalni az Egészségügyi Intézetben

A járványhelyzet kedvező alakulása lehetővé tette, hogy ismét teljeskörű ellátást nyújtson a Kispesti Egészségügyi Intézet, de továbbra is be kell tartani a bevezetett óvó-védő intézkedéseket, különösen, ha figyelembe vesszük a környező országok aggasztóan emelkedő esetszámokat. Emiatt a lakosság türelmét kérte Dr. Kumin Marianna, az intézet főorvos-főigazgatója, és jelezte, hogy a telefonos időpont egyeztetés mellett lehetőség van elektronikus úton is megtenni ezt.