Több száz vendéget hívtak meg arra a keresztelőt követő bulira, amelyet egy egyébként is népes család ünnepelt Kispesten, a pünkösdi hétvégén. A bulizók három napon keresztül ünnepeltek: a hangfalaikból üvöltő zenéjük több kilométerre is elhallatszódott, így nem csoda, hogy a szomszédok egy idő után megelégelték a hangzavart.

Egy nő átsétált, hogy megkérje őket, halkítsanak a zenén, de ez nem történt meg, így késő este egyetemista lánya is megpróbált szót érteni a társasággal, ám ekkor megtörtént a baj.

 

„Kirontottak, két nagydarab férfi, mögötte a többi, és rögtön ütötték a lányomat. Rögtön az arcát, ököllel. Ezt sosem fogom elfelejteni, hogy a gyereket két férfi üti” – nyilatkozta a Tényeknek az az egyébként hétgyermekes édesanya, akit miután a lánya segítségére sietett, szintén ütlegelni és rúgdosni kezdtek, míg azután is, hogy eszméletét veszítette. A brutális jelenetet látva kétségbeesetten próbált segíteni a nő férje is, de őt sem kímélték a támadók. Próbáltam leszedni őket a feleségemről, és akkor nekem estek. Áprilisban volt egy szemműtétem, a szemműtétből kifolyólag beszakadt a retinám, tehát majdnem megvakultam” – írta a Bors a riport alapján.

 

Tudatták: a helyszínre végül három mikrobusznyi rendőr érkezett ki, hogy megfékezze a dühöngő társaságot, a megvert család tagjait pedig kórházba szállították. Az ügyben most súlyos testi sértés kísérlete miatt folyik nyomozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

A vádlott neve: Burány Sándor@0

Vádat emeltek az ittasan vezető Burány Sándor (MSZP-Párbeszéd), Kispest és Kőbánya országgyűlési képviselője ellen. Burány – aki egyébként a kampányban végig titkolta az esetet – szavahihetőségét mutatja, hogy miután napvilágra került az ittas vezetés, egy sört vallott be, miközben az ügyészség szerint lehetett az három is. És ha ez még nem lenne elég, Gajda Péter (MSZP) polgármester a jogsértésektől sem riadva vissza támogatta Burányt a kampányban, akiről tudható volt, hogy egyébként bűnvádi eljárás indulhat ellene.

Rendőrségi hírek

Bővült a trükkös lopások köre az utóbbi időben a kerületben is, melyeknek célpontjai leginkább az idős korosztály. Megtörtént esetek és hasznos tanácsok a kispesti kapitányság szakemberétől.

A nemi szervét mutogatta egy férfi Kispesten – keresik a rendőrök

A rendőrség fotót is közzétett a férfiről, aki egy kispesti lépcsőházban mutogatta a nemi szervét.

Áprilisi rendőrségi hírek

Sajnos áprilisban is volt dolga a kerületi rendőrkapitányságnak. Összefoglalónkból kiderül, milyen bűnesetekkel kellett megküzdeniük a kispesti rendőröknek az elmúlt hónapban.