A gazdasági helyzetet az adás vendégeként Pásztor Szabolcs, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető kutatója elemezte. Elmondta, a magyar gazdaság rugalmas tudott maradni a rossz világgazdasági környezetben is, ennek köszönhető a magas, 6,5 százalékos második negyedéves GDP-növekedés is.

 

A szakértő kifejtette, a magyar jogszabályok értelmében, ha a GDP növekedési üteme 3,5 százaléknál magasabb, akkor a többlet után a nyugdíjasok kiegészítést kapnak. Megjegyezte, a nyugdíjak esetében a kormányzat inflációkövetést is végez, a jelenlegi világgazdasági helyzet miatt tehát megérett az idő, hogy a nyugdíjasok kompenzációt kapjanak.

 

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH), valamint a kormányzat azt veszi figyelembe, hogy mekkora az adott időszak inflációja. Például januárban 5 százalékos kiegészítést kaptak a nyugdíjasok, majd nyáron 3,9 százalékot – magyarázta. Hozzátette, a várható inflációs adatok miatt novemberben valószínűleg újabb kiegészítés érkezik a nyugdíjasokhoz.

 

„Ha továbbra is 6,5 százalékos marad a GDP-növekedés, és teszem azt, 13-14 százalékra emelkedik az infláció, akkor egy átlagos nyugdíjas prémium kompenzáció révén 126-128 ezer forintot kaphat novemberben” – mondta. Pásztor Szabolcs elárulta, az elemzők többsége bizakodó a növekedést illetően, az MNB arra számít, hogy 4,5-5,5 százalékos gazdasági bővülési ütem megmaradhat. Mint kifejtette, erre az előző két negyedév növekedéséből lehet következtetni, amely nemcsak a régióban, de az egész Európai Unióban látványos volt.

 

Hirado.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

A kóbor macskákat ivartalanítják

Több mint negyven gazdátlan, közterületen élő macskát ivartalanított Kispesten két civil szervezet. A macskák túlszaporodása nemcsak állatvédelmi, ökológiai probléma is egyben.

A háziorvosok rezsiköltségeinek átvállalását kéri a jobboldal

A háziorvosok teljes rezsiköltségeinek átvállalását kéri az önkormányzattól a kispesti Fidesz-KDNP képviselőcsoport, mert szerintük a kerület nem versenyképes a többi kerülettel szemben a háziorvosok számára, máshol ugyanis a teljes rezsi átvállalásával csábítják és tartják meg az orvosaikat. Kispesten egyre nagyobb az orvoshiány, így az önkormányzatnak valamit lépnie kell.

Jogerős: Gajda Péter törvényt sértett

Törvény- és alaptörvényt sértő módon járt el Gajda Péter (MSZP) polgármester – mondta ki a Kúria, amikor pártállami időket idéző módon leragasztotta a Fidesz országgyűlési választási plakátjait. A Gajdának erre lehetőséget adó jogsértő önkormányzati rendeletet a Kúria megsemmisítette.

BKK közlemény: Két napon át késő este és éjszaka lezárjuk a Sibrik Miklós úti felüljárót

A Sibrik Miklós úti felüljáró újjáépítéséhez kapcsolódó bontási munkák miatt szeptember 11-én, csütörtökön és 12-én, pénteken késő este és éjszaka 22:00 és 4:00 között lezárjuk a felüljárót. Ezért az erre közlekedő nappali járataink a késő esti időszakban, éjszakai buszaink pedig teljes üzemidejükben a felüljárót elkerülve, módosított útvonalon közlekednek a lezárás idején. Az előttünk álló körülbelül egy évben több alkalommal kerül még sor hasonló késő esti, éjszakai forgalomkorlátozásokra annak érdekében, hogy a közúti forgalom a híd teljes újjáépítése idején a nappali órákban fenntartható legyen. A rekonstrukciós munkák – amelyek során kicseréljük az átkelő teljes szerkezetét, valamint új útpályát építünk, a gyalogos járdán pedig részben kerékpársávot, részben közös használatú gyalogos-kerékpáros útfelületet hozunk létre – első fázisa a befejezéséhez közeledik. Az újjáépítést a Fővárosi Önkormányzat közútkezelőjeként a Budapesti Közlekedési Központ végzi.