Október 27. és november 2. között reggel hét és este nyolc óra között tartanak nyitva a fővárosi temetők, közölte a Budapesti Közművek temetkezési divíziója az MTI-vel. Idén két temetőben is tartanak központi kegyeleti megemlékezést: október 31-én délután öttől az Új Köztemető szóróparcellájában, valamint november 1-jén ugyancsak délután öt órától a Farkasréti temetőben, a ravatalozó előtti téren.

 

A BTI Temetkezési Divízió a legnagyobb forgalmú Új köztemetőben azzal is segíti a látogatókat, hogy igény szerint október 29-étől november 1-ig térítésmentesen, kisbusszal is eljuthatnak hozzátartozóik sírhelyéhez. A jármű reggel nyolc és délután öt óra között áll rendelkezésre – írták. Közölték, a kegyeleti helyszínek nyugalmának biztosítása érdekében október 29-étól november 2-áig a temetőkbe gépjárművel tilos behajtani. Kivétel ez alól az Új köztemető, ahova ebben az időszakban díjmentesen lehet behajtani.

 

Felhívták a figyelmet arra is, hogy az európai uniós országokban érvényes mozgáskorlátozott igazolvánnyal rendelkező látogatót szállító gépjárművek időkorlátozás nélkül hajthatnak be a temetőkbe, ha ezt a sírkertek forgalma lehetővé teszi. Mozgásukban korlátozott látogatóikat arra kérik, hogy ezeken a napokon lehetőség szerint inkább a kisebb forgalmú délelőtti órákban keressék fel a temetőket.

 

Az Angeli úti és a Tamás utcai temetőben azonban – kis méretük miatt – egyáltalán nincs lehetőség a gépjárműforgalomra – írták. A biztonságos temetőlátogatás, valamint a forgalom zavartalan lebonyolítása érdekében a BTI a temetőkben megerősített rendészeti szolgálatot biztosít, valamint a kerületi rendőrök, közterület-felügyelők és polgárőrök is járőröznek majd.

 

A BTI a Farkasréti temető ravatalozóját és az Óbudai temető bejáratánál található kápolnát mindenszentek és halottak napján sötétedéstől az alkalomhoz illő, kegyeletteljes motívumokkal, fényfestéssel világítja meg – jelezték.

 

MTI/Kispest.info

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

A kóbor macskákat ivartalanítják

Több mint negyven gazdátlan, közterületen élő macskát ivartalanított Kispesten két civil szervezet. A macskák túlszaporodása nemcsak állatvédelmi, ökológiai probléma is egyben.

A háziorvosok rezsiköltségeinek átvállalását kéri a jobboldal

A háziorvosok teljes rezsiköltségeinek átvállalását kéri az önkormányzattól a kispesti Fidesz-KDNP képviselőcsoport, mert szerintük a kerület nem versenyképes a többi kerülettel szemben a háziorvosok számára, máshol ugyanis a teljes rezsi átvállalásával csábítják és tartják meg az orvosaikat. Kispesten egyre nagyobb az orvoshiány, így az önkormányzatnak valamit lépnie kell.

Jogerős: Gajda Péter törvényt sértett

Törvény- és alaptörvényt sértő módon járt el Gajda Péter (MSZP) polgármester – mondta ki a Kúria, amikor pártállami időket idéző módon leragasztotta a Fidesz országgyűlési választási plakátjait. A Gajdának erre lehetőséget adó jogsértő önkormányzati rendeletet a Kúria megsemmisítette.

BKK közlemény: Két napon át késő este és éjszaka lezárjuk a Sibrik Miklós úti felüljárót

A Sibrik Miklós úti felüljáró újjáépítéséhez kapcsolódó bontási munkák miatt szeptember 11-én, csütörtökön és 12-én, pénteken késő este és éjszaka 22:00 és 4:00 között lezárjuk a felüljárót. Ezért az erre közlekedő nappali járataink a késő esti időszakban, éjszakai buszaink pedig teljes üzemidejükben a felüljárót elkerülve, módosított útvonalon közlekednek a lezárás idején. Az előttünk álló körülbelül egy évben több alkalommal kerül még sor hasonló késő esti, éjszakai forgalomkorlátozásokra annak érdekében, hogy a közúti forgalom a híd teljes újjáépítése idején a nappali órákban fenntartható legyen. A rekonstrukciós munkák – amelyek során kicseréljük az átkelő teljes szerkezetét, valamint új útpályát építünk, a gyalogos járdán pedig részben kerékpársávot, részben közös használatú gyalogos-kerékpáros útfelületet hozunk létre – első fázisa a befejezéséhez közeledik. Az újjáépítést a Fővárosi Önkormányzat közútkezelőjeként a Budapesti Közlekedési Központ végzi.