Idén is megrendezik a hagyományos Mikulás-ünnepséget vasárnap a Vasúttörténeti Parkban, amely a szezon utolsó eseményét követően bezár, és csak 2023 tavaszán lesz ismét látogatható.

A szervezők keddi közleménye szerint a szezonzáró Mikulás-ünnepségre több szórakoztató programmal készülnek. A Mikulással és manóival délelőtt és délután is találkozhatnak a látogatók: a családok körében népszerű Mikulás-szobában várják majd a gyerekeket. Lesz arcfestés és számos kézműves program, lehet mézeskalácsot díszíteni vagy karácsonyfadíszeket is készíteni. Délelőtt és délután az Apacuka zenekar ad koncertet, majd Kőhalmi Ferenc interaktív bűvész-showműsora lesz látható.

 

„A karácsonyi hangulatot megteremteni a Vasúttörténeti Parkban minden évben az egyik legkedvesebb feladatunk, idén sincs ez másként. Nagy öröm számunkra, hogy a hozzánk érkező családokat évről évre kellemes karácsonyi élményekkel ajándékozhatjuk meg, Mikulás és manói közreműködésével. Az idei szezont lezáró esemény ezúttal is különleges hangulattal várja majd a látogatókat” – idézi a közlemény Schvéd Norbertet, a Vasúttörténeti Park vezetőjét.

 

A délelőtti előadássorozat 10-től 13 óráig, a délutáni pedig 14-től 17 óráig tart majd. Bővebb információk a programról a www.vasuttortenetipark.hu weboldalon találhatók – áll az összegzésben.

 

MTI/Kispest.info

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Győri Ottmár, a Wekerletelep első gondnoka

144 éve ezen a napon született Győri Ottmár, a Wekerletelep utcahálózatának tervezője, az építkezés felügyelője, a telep első gondnoka.