Egy kőbányai társasház lépcsőházába ment be, majd a liftbe, négy lány mellé próbált beszállni egy szeméremsértő módon viselkedő férfi október 2-án, 2 óra körül. A lányok együttes erővel tudták elkergetni a szítírt, akit a rendőrség a róla készült felvétel alapján keres.

 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. Kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a felvételen látható férfit felismeri, személyazonosságával, tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

A vádlott neve: Burány Sándor@0

Vádat emeltek az ittasan vezető Burány Sándor (MSZP-Párbeszéd), Kispest és Kőbánya országgyűlési képviselője ellen. Burány – aki egyébként a kampányban végig titkolta az esetet – szavahihetőségét mutatja, hogy miután napvilágra került az ittas vezetés, egy sört vallott be, miközben az ügyészség szerint lehetett az három is. És ha ez még nem lenne elég, Gajda Péter (MSZP) polgármester a jogsértésektől sem riadva vissza támogatta Burányt a kampányban, akiről tudható volt, hogy egyébként bűnvádi eljárás indulhat ellene.

Rendőrségi hírek

Bővült a trükkös lopások köre az utóbbi időben a kerületben is, melyeknek célpontjai leginkább az idős korosztály. Megtörtént esetek és hasznos tanácsok a kispesti kapitányság szakemberétől.

Kizuhant az ablakon

Baleset miatt a ma reggeli hírek megint Kispestről szóltak. Tragikus módon egy kisgyermek zuhant ki kedd délután a harmadik emeletről.

Drogkereskedőt fogtak Kispesten

Mondhatni peches volt az a vásárló, aki éppen akkor csengetett be kábítószer-kereskedője házába, amikor a rendőrök házkutatást tartottak az illetőnél. A drogot lefoglalták, a kereskedő és vevője ellen is eljárás indult.