A 2019-ben kiszivárgott kispesti hangfelvételeken – több más mellett – az is elhangzott, hogy a kispesti vagyonkezelő egykori igazgatóját, a korábbi MSZP-s önkormányzati képviselőt ezekben a körökben egyszerűen csak „Miszter 40 Százalék”-nak hívják. Ő az, akit a kirobbant botrány ellenére nemcsak a helyén hagyott a baloldal, hanem először majdnem duplájára emelte a fizetését, majd a vagyonkezelőnél nagyobb önkormányzati intézménybe, a Gazdasági Ellátó Szervezetbe telepítette, feladataival együtt.

Az is a hangfelvételekből derült ki, hogy Miszter 40 Százalékot 2019-ben kiszavazta pártjából az MSZP, hogy ne legyen képviselőjelölt, mert már a tagság is tudta, hogy túl sokat tett zsebre.

 

Ahogy arról korábban írtunk, az ő nevéhez köthető a Százszorszép óvoda botrányos felújítása, amelynek munkáit ő rendelte meg a haveri körébe tartozó vállalkozótól. Erről részletesen itt olvashatnak: http://kispest.info/?i=botranyos_ovodafelujitas_kispesten&hi=1

 

Érdekességként kell megemlíteni, hogy ez a haver vállalkozó egyébként társasházat épített a Nótafa étterem melletti, korábbi önkormányzati telken. Erről is írtunk már korábban, cikkünket itt találják:

http://kispest.info/?i=tarsashazak_szaporodnak_gombamod&hi=1

 

A hangfelvételeknek azonban semmi következménye nem lett a baloldalon, és ugyan Miszter 40 Százalékot évekkel később kirakták a rendszerből, láthatóan a mai napig teljes vállszélességgel áll korábbi pártja mellett, hiszen gőzerővel kampányol, és gyűjti a szavazatokat a kispestiektől.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

A rendvédelmi szervek dolgozóit tüntette ki nemrég az önkormányzat

Az év rendőre Lakatos János rendőr zászlós, az év tűzoltója Soltész Péter…

A Száguldó Őrnagyra, Puskás Öcsire emlékeztek halálának évfordulóján Kispesten

Messzire szállt a kispesti horgászbolt jó híre

Noha Magyarország a versenyhorgászatban jó ideje egyfajta nagyhatalomnak számít, a „hétköznapi” pecások száma még sosem nőtt akkora mértékben hazánkban, mint az utóbbi néhány évben. Többségük a magántavak partján, feeder bottal, method technikával keresi a halat, mint azt a kispesti Duplakukac Horgászbolt ügyvezetőjével, Kádas Józseffel történt beszélgetésünk is egyértelműsített.

Akikre büszkék lehetünk

Ünnepélyes keretek között, összesen 72-en vehették át elismeréseiket két egymást követő napon a Kispest önálló településsé válásának 150. évfordulója alkalmából tartott képviselő-testületi üléseken. A 2020-as és 2021-es esztendő kitüntető címeit a KMO-ban adták át azoknak, akik kiemelkedő munkásságukkal öregbítették Kispest hírnevét, illetve végezték vagy végzik munkájukat a kerületért, a kerületiekért. Mint az lenni szokott, az ünnepségen díszpolgárokat is avattak – összesen 6-an kapták meg a címet.