Új mammográfiás készüléket kapott a kormány segítségével a Kispesti Egészségügyi Intézet, így mostantól a kispesti hölgyeknek nem kell más kerületbe elmenniük ezért a vizsgálatért. Bár a mellrák korai felismerésében óriási jelentősége van a megfelelő eszközzel végzett mammográfiának, a kispesti önkormányzat arra sem volt képes, hogy 22 milliárd forintos költségvetéséből körülbelül 50 millió forintot fordítson a saját fenntartásában lévő intézetnek új készülék beszerzésére. Ezért Dódity Gabriella fővárosi képviselő a kormánytól kért és kapott segítséget a régi készülék lecseréléséhez.

Május 23-án adta át Rétvári Bence belügyminisztériumi államtitkár, Takács Péter egészségügyi államtitkár és Dódity Gabriella a Kispesti Egészségügyi Intézetnek az új, korszerű mammográfiás készüléket.

A csere már régóta aktuális lett volna, hiszen a fővárosi kerületek közül egyedül Kispesten működött elavult, kazettás rendszerű mammográfiás készülék, amely nem mutat olyan pontos képet, mint korszerűbb társai. Pedig a mellrák korai felismerésében óriási jelenősége van a – megfelelő eszközzel végzett – mammográfiának.

A problémát felismerve és a városvezetés érdektelenségét látva Dódity Gabriella még 2021-ben a kormány segítségét kérte.

 

 

– A covid-járvány miatt ez a projekt is leállt, azonban Rétvári Bence belügyminisztériumi államtitkár segítségével megérkezett az új, korszerű mammográfiás készülék az egészségügyi intézménybe, így mostantól a kispesti hölgyeknek nem kell más kerületbe elmenniük ezért a vizsgálatért. Köszönöm miniszterhelyettes úrnak a közreműködést és az intézet főigazgató asszonyának a közös lobbit – nyilatkozta lapunknak Dódity Gabriella.

De nem ez az első, a kerületi egészségügyi ellátást, a Kispesti Egészségügyi Intézet szolgáltatási színvonalának javítását szolgáló fejlesztés, amely Dódity Gabriella közbenjárásával, a kormány támogatásával valósulhatott meg a kerületben.

 

Az Egészséges Budapestért Programból 2021-ben mintegy 1 milliárd forintos támogatásban részesült az egészségügyi intézet az egynapos sebészet kialakítására.

Az intézmény harmadik emeletén kialakított „kis kórház” a magyar egészségügyi ellátásban elérhető legkorszerűbb műtéti infrastruktúrával, eszköz- és műszerparkkal rendelkezik, két műtőjében 2022. február1-je óta szemészeti, laparoszkópos, sebészeti, nőgyógyászati és ortopédiai műtéteket, kisebb traumatológiai beavatkozásokat és urológiai műtéteket, valamint végbéltükrözést is végeznek a szakemberek.

 

Az egynapos sebészet kialakítására óriási szükség volt, már csak azért is, mert Kispesten nincsen kórház. Ennek ismeretében meglehetősen érthetetlen az, hogy a programból, amely 2017-ben indult, korábban Kispest a fővárosi kerületek közül szinte egyedüliként egyetlen forintnyi forrást sem kapott szakrendelőjének megújítására, egyszerűen azért, a baloldali vezetésű önkormányzat úgy töltötte ki az igényfelmérőt, hogy abban azt jelezték, mindent meg tudnak oldani saját forrásból.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Két éven belül kész az új KÖKI vasútállomás is

Modern és akadálymentes lesz a megújuló Kőbánya-Kispest vasútállomás, amely a tervek szerint 2019-re készül el, és tökéletesen illeszkedik majd a KÖKI már átépített, felújított arculatához.

Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n

Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.

Telefonon és email-ben is lehet időpontot foglalni az Egészségügyi Intézetben

A járványhelyzet kedvező alakulása lehetővé tette, hogy ismét teljeskörű ellátást nyújtson a Kispesti Egészségügyi Intézet, de továbbra is be kell tartani a bevezetett óvó-védő intézkedéseket, különösen, ha figyelembe vesszük a környező országok aggasztóan emelkedő esetszámokat. Emiatt a lakosság türelmét kérte Dr. Kumin Marianna, az intézet főorvos-főigazgatója, és jelezte, hogy a telefonos időpont egyeztetés mellett lehetőség van elektronikus úton is megtenni ezt.

Felavatták a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet új diagnosztikai központját

Ünnepélyes keretek között avatták fel a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet minden igényt kielégítő, modern diagnosztikai központját. A fejlesztés, amely az új épületszárnyat, a kapcsolódó orvostechnológiai eszközbeszerzéseket és a parkoló bővítését foglalja magában a kormány Egészséges Budapest Programjának forrásaiból valósult meg, összesen 770 millió forintból. Az új épületrészben MR-, CT- és csontsűrűség-vizsgálatot is el tudnak végezni a szakemberek. Az átadóünnepségen jelen volt Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, Dobosi Zsolt, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet főigazgatója, valamint Földesi Gyula és Németh Szilárd Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselők is.