Fél év telt el azóta, hogy a sárga csíkokat felfestették a Hunyadi utcába is. A lakók, akiket az önkormányzat nem tájékoztatott megfelelően minderről, felháborodásuknak adtak hangot. Az önkormányzat tavaly megígérte, hogy vizsgálatot kezdeményez, ennek határideje 2023. október végén lejárt. A főváros is vizsgálódik állítólag, de eredménye még semminek sincs.

Ez a cikk nem a kerékpáros közlekedés ellen szól, hanem annak ad hangot, hová vezethet, ha a városvezetés a lakókat kihagyva tervez, szervez. Pedig az önkormányzat több mint 250 millió forintot éget el a helyi kommunikációra, de sajnos úgy látszik, ebből nem jutott arra, hogy hangsúlyosan,

előre és együttműködően egyeztessenek az itt élőkkel a tervezett kerékpársávról. Az itt élők úgy jártak, mint a Zrínyi utcai tízemeletes lakói, akiknek egy eldugott internetes linken kellett volna észrevenniük, hogy társasház építésére adott engedélyt az önkormányzat. Mivel érthető módon nem

vették észre, elveszítették a jogukat, hogy véleményt formáljanak.

 

Vizsgálat, vizsgálat

Miután a lakók utcára vonultak, és hangos rögtönzött lakossági fórum is volt a Hunyadi téren, az önkormányzat elfogadott egy határozatot, amely úgy szólt, hogy az önkormányzat megvizsgálja egy

alternatív kerékpársáv kialakításának és a Hunyadi utca eredeti forgalmi rendje visszaállításának lehetőségét. Ennek határideje 2023. október 21. volt, ám eredménye még nincs, vagy, ahogy mondták, nem tart abban a fázisban, hogy be lehessen számolni róla.

 

A főváros is passzív

A kerékpársáv nemcsak a parkolást nehezíti meg, hanem a keresztutcákba való be- és kihajtást is. Karácsony Gergely minden ez irányú kérdést elenged a füle mellett a Fővárosi Közgyűlésben, a BKK sem válaszol a többoldalas beadványra, amely a lakók nevében ment a közlekedési céghez. Egy levélben annyit írtak, hogy a kerület a Hunyadi utca 137. szám előtt kialakít három parkolót, ők pedig megvizsgálják, hogy a keresztutcákban hogyan lehet további parkolóhelyeket kialakítani. Segítünk, ezt kár vizsgálni: sehogy.

 

Ki van kiért?

Az ilyen módon megvalósított beruházás is jól bizonyítja: a lakók megkérdezése nélkül semmit sem szabad(na) tenni, hiszen a városvezetés van a lakókért, és nem fordítva. Emlékezetes, hogy elhangzott, azért nem szüntetik meg a kerékpársávot, mert akkor vissza kellene fizetni az uniós forrást. Joggal teszik fel a kérdést az itt élők: ki van kiért? A lakók vannak a városvezetésért?

De ne legyünk igazságtalanok, a Hunyadi utcaiak érezhetik a törődést. Rendszeresen kapnak csekket a ház előtti járdára tett autóikra az önkormányzat rendészeti központjától.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Idén is Kispesten járt a Mikulás

Immár évtizedes hagyomány, hogy minden december elején ajándékokkal lepik meg a kispesti családsegítő által kiválasztott kispesti gyerkőcöket.