Rövidesen befejeződik a nagyböjti időszak, melynek a napok számát tekintve rövidebb, második szakaszába, a nagyhétbe léptünk. Ez a szakasz a virágvasárnappal kezdődik. A virágvasárnapról a wekerlei Szent József plébánia plébánosa, Tercsi Zoltán esperes mesélt nekünk.

Virágvasárnap a húsvét előtti utolsó vasárnap, idén április 17-re esik. Ilyenkor arra az alkalomra emlékezik az egyház, amikor Jézus ünnepélyesen bevonult Jeruzsálembe, a nép pedig köszöntötte őt, útját befedték, vagyis felsőruháikat az útra terítették és pálmaágakat vágtak a fákról. A köszöntés a Messiás királynak szólt. Sajnos lelkesedésük rövid életű volt, hiszen néhány nap múlva Jézus elítélését követelték ugyanazok, akik korábban dicsőítették őt.

Az egyház igyekszik az esemény fölidézésével elmélyíteni azt a lelkületet, hogy Krisztusra, mint Megváltóra, Isten fiára tekintünk. Ő a világmindenség királya.

 

Virágvasárnap az egyház – legalábbis itt Közép-Európában – barkát szentel. Mediterrán vidéken, ahol a pálmaág könnyen beszerezhető, ott az eredeti eszközt jelenítik meg ezen a napon, tehát ott pálmát áldanak meg. Itt a megszentelt rügyező barkával körmenetet tartanak, s az ünnepi szentmise ezután veszi kezdetét. Ilyenkor a szentmisén a nagyhétre készülve elolvassák, vagy sokfelé eléneklik Jézus szenvedésének történetét, a passiót.

 

A magyar néphitben a virágvasárnapi barkának gyógyító, mennydörgés, villámláselhárító erőt tulajdonítottak, rontás ellen is felhasználták. Sokfelé élt az a hiedelem, hogy a szentelt barkát nem szabad bevinni a házba, mert elszaporodnak a legyek és a bolhák, a tojásból nem kel ki a csirke. A szentelt barkának az állattartásban jósló, varázsló, rontás elleni hatékonyságot tulajdonítottak. Úgy tartották, hogy ahány szem van a barkaágon, annyi kisliba lesz a tavaszon. A földműveléssel kapcsolatosan is hatékonynak tartották, a kert földjébe tűzték, hogy elűzze onnan a férgeket.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Győri Ottmár, a Wekerletelep első gondnoka

144 éve ezen a napon született Győri Ottmár, a Wekerletelep utcahálózatának tervezője, az építkezés felügyelője, a telep első gondnoka.