Az életének 88. évében július 13-án elhunyt Haraszty István 1934-ben született Pestszentimrén. 1951-1953 között géplakatos tanuló, majd 1953-tól díszműlakatos volt. 1957-től 1965-ig műszaki ismereteket oktatott ipari tanulóknak. Autodidakta művész volt, az ötvenes évek közepén kezdett festeni.

 

1960 és 1970 között a Dési Huber Képzőművészeti Kör növendéke volt, mestere Laborcz Ferenc. 1965-től 1967-ig díszítőelemek tervezésével foglalkozott, és a József Attila Művelődési Központban volt dekorációs. 1967–89-ben a Dél-pesti Vendéglátóipari Vállalat belső tervezője, 1975–76-ban a kaposvári Csiky Gergely Színház szcenikusa. 1964 óta több mint 500 magyarországi és külföldi kiállításon vett részt. Első mobilját, a Köröket 1967-ben készítette; acélgolyókkal működő, acél sínrendszereket variáló művei, pleximobiljai megannyi ironikus, szellemes fricska a hatalom ostobaságai ellen – áll a SZIMA honlapján szereplő életrajzban.

 

Haraszty István első korszakának egyik főműve a Fügemagozó (1970). A play art mestereként a hetvenes években “gegek” sorozatát konstruálta meg: a pénzbedobásra elhallgató zenegépet, a Wurslitzert; a pénz helyett harsány kacajjal fizető páncélszekrényt, az Acélmosolyt vagy az óramutató járásával ellenkező irányban forgó mutatókkal felszerelt órát, A központi irányítást).

 

A művész 1984-ben DAAD ösztöndíjat kapott Nyugat-Berlinbe, de csak 1987–88-ban vehette igénybe. Mobiljai, kinetikus szobrai jelen vannak több jelentős hazai és külföldi közgyűjteményben. Köztéren állnak művei Budapesten, Dunaszerdahelyen, Székesfehérváron, Szöulban is.

 

Egyéni kiállításai voltak például a székesfehérvári István Király Múzeumban (1977), az Iparművészeti Múzeumban (1981), a berlini DAAD Galériában (1988), a Körmendi Galériában (1994), a Műcsarnokban (1998), a Vadnai Galériában (2003), a Budapest Galériában és a Római Magyar Akadémián (2004), a Kogart Házban (2007), az Aulich Art Galériában (2009), a helsinki Magyar Kultúra Házában (Saxon Szász Jánossal, 2012). Ezen felül számtalan csoportos kiállításon vett részt többek között Berlinben, Bécsben, Bonnban, Brémában, Münchenben, Oxfordban, Párizsban, Pozsonyban és Prágában.

 

A szobrászművész 2001-ben lett Kispest díszpolgára. Tagja volt a Kanadai Szobrász Szövetségnek, a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének, a Kispesti Helikon Egyesületnek, a Magyar Szobrásztársaságnak, a Szinyei Merse Társaságnak, a Nemzetközi Kepes Társaságnak, 2002-ben a Magyar Iparművészeti Egyetem habilitációs bizottságának, a Laborcz Ferenc Művészeti Alapítvány kuratóriumának és 2008–2009-ben a Kossuth-díj bizottságnak. 1993-tól a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia rendes tagja volt.

 

Haraszty Istvánt 1975-ben tüntették ki Kassák Lajos-díjjal, 1988-ban Munkácsy Mihály-díjjal, 1996-ban Érdemes Művész címmel. 1988-ban elnyerte a Koszorús Szobrász címet, 1999-ben a Pro Urbe Budapest díjat és a XVI. Országos Kisplasztikai Biennálé I. díját. Munkásságát 2000-ben Kossuth-díjjal, 2006-ban a Kévés Stúdió díjával, 2010-ben Prima díjjal, 2013-ban pedig Hazám-díjjal ismerték el.

 

Fotó és szöveg: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

A rendvédelmi szervek dolgozóit tüntette ki nemrég az önkormányzat

Az év rendőre Lakatos János rendőr zászlós, az év tűzoltója Soltész Péter…

A Száguldó Őrnagyra, Puskás Öcsire emlékeztek halálának évfordulóján Kispesten

Messzire szállt a kispesti horgászbolt jó híre

Noha Magyarország a versenyhorgászatban jó ideje egyfajta nagyhatalomnak számít, a „hétköznapi” pecások száma még sosem nőtt akkora mértékben hazánkban, mint az utóbbi néhány évben. Többségük a magántavak partján, feeder bottal, method technikával keresi a halat, mint azt a kispesti Duplakukac Horgászbolt ügyvezetőjével, Kádas Józseffel történt beszélgetésünk is egyértelműsített.

Akikre büszkék lehetünk

Ünnepélyes keretek között, összesen 72-en vehették át elismeréseiket két egymást követő napon a Kispest önálló településsé válásának 150. évfordulója alkalmából tartott képviselő-testületi üléseken. A 2020-as és 2021-es esztendő kitüntető címeit a KMO-ban adták át azoknak, akik kiemelkedő munkásságukkal öregbítették Kispest hírnevét, illetve végezték vagy végzik munkájukat a kerületért, a kerületiekért. Mint az lenni szokott, az ünnepségen díszpolgárokat is avattak – összesen 6-an kapták meg a címet.