Hamarosan átadják a táborozási támogatást

Minden eddiginél több táborozási pályázat érkezett a Kispesti Társaskörhöz idén. Az elmúlt két évben több száz kispesti családnak segítettek azzal, hogy először 10, majd 15 ezer forinttal hozzájárultak a gyermekek táborozási költségeihez, amelyet idén is folytatnak. Ezúttal is 15 ezer forinttal támogatják a rászoruló családokat. A programot dr. György István kormánymegbízott jótékonysági koncertjének adományából hirdették meg.

Nyári táborok Kispesten

Hamarosan itt a vakáció. Vége az iskolának, bezár a bölcsőde és az óvoda is. Az átlagosan 10 hetet pedig minden szülőnek meg kell valahogy oldania, méghozzá úgy, hogy a gyerekek is élvezzék a nyári szünidőt. Ehhez adunk néhány kerületi táborozási ötletet.

Kispesti country

A kispesti Cser László világa a country zene, bandájával, a Redneck Roadkillel azon dolgoznak, hogy minél szélesebb körben megszerettessék ezt az itthon még kevéssé ismert stílust.

95 éves lett a kispesti KMO

Rendhagyó születésnapra készül Kispest. A kerületi Munkásotthon és Művelődési Ház idén ünnepli 95. születésnapját. Ez alkalomból a KMO ünnepi rendezvénysorozattal emlékezik meg az elmúlt évekről, a közönséggel együtt eltöltött vidám programokról. Színes programsorozattal várják hétvégén is az érdeklődőket.

Önmagunkra találhatunk a Három Lótuszban

A nyugalom szigete a Három Lótusz jóga-és masszázsműhely Kispesten. A szalon vezetője, Szécsy Zsófi hihetetlen energiával tölti fel a helyiséget, és a betérőket is. Itt garantáltan mindenki megtalálja a számára legmegfelelőbb mozgásfajtát, kezdve a 12 féle jógafajtától az Aviva tornán át, a várandós tornán keresztül az alakformálóig. És persze mindenki elégedetten és kisimultan távozik, hiszen a jóga mellett szakértő kezek masszírozzák ki a stressz okozta gócpontokat a vendégekből.

Eltiltást kapott Baráth Botond!

Baráth Botondra két bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást rótt ki a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága.

Cserbenhagyták szavazóikat a lemondott vezetők

Elsőként hagyták el a süllyedő hajót a bukott baloldali vezetők a választások után: az MSZP és az Együtt teljes vezetése, valamint Vona Gábor, a Jobbik elnöke már a választások éjszakáján bejelentette, hogy lemond, és át sem veszi képviselői mandátumát. Majd Hadházy Ákos, az LMP társelnöke is lelépett, Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt is bejelentette: nem megy az Országgyűlésbe. A baloldali vezetők ezzel nem tesznek mást, mint cserbenhagyják a választóikat, ahogyan teszi ezt Burány Sándor, Kispest szocialista országgyűlési képviselője is, akiről nemrég kiderült: vélhetően a frakcióval rendelkező pártoknak jutó több pénz reményében átül a Párbeszéd frakciójába. És Hiller Istvánnal ők képviselik a következő négy évben is a kispestiek érdekeit.

Útfelújításra pályázik az önkormányzat

Megemelte a képviselők tiszteletdíját, és úgy döntött, nem módosítja a választási plakátok leragasztására is lehetőséget adó rendelet törvénysértő részeit a baloldali többség. Útfelújításra pályázik az önkormányzat, és elfogadták a rendőrség és a tűzoltóság éves beszámolóját is – többek között erről is döntött a képviselő-testület.

Kamatmentes energiahatékonysági hitel

Már online is be lehet adni kérelmet a kamatmentesen elérhető lakossági energiahatékonysági hitelre a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) weboldalán. Az összeget hőszigetelésre, nyílászáró cserére, világítás és fűtés korszerűsítésére vagy akár napkollektorokra is fel lehet használni.

A kisállatok paradicsoma: Picúr Állatkereskedés

Szájhagyomány útján, sőt, biztosak vagyunk benne, hogy kutyaugatással is terjed a Picúr Állateledel és felszerelés híre Kispesten. Az üzletvezető-tulajdonos, Virágh Szilvi ugyanis minden gazdival vásárolni induló négylábút vendégül lát egy-két finom falatra. Neki ugyanis az állatok az elsők. Így adódna is a válasz arra a kérdésre, hogy miért éppen Picúr? De nem, nem a házi kedvenc után nevezték el a kisboltot.