A kispesti Gyöngyszemek Alapítványt is lehet támogatni a vásárlás után kapott zsetonokkal
Ismét elindult a Tesco „Ön választ, mi segítünk” nevű, helyi közösségi kezdeményezéseket segítő programja, amely keretében 180 projekt támogatására összesen 42 millió forintot adományoz az áruház. A pályázat győzteseiről a vásárlók dönthetnek, akik mások mellett az értelmükben sérült embereket segítő, kispesti Gyöngyszemek Alapítványra is leadhatják voksukat.
Századvég: a budapestiek békét akarnak és elutasítják a szankciókat
A fővárosiak 85 százaléka azonnal véget vetne az orosz-ukrán háborúnak, és tárgyalóasztalhoz ültetné a feleket, valamint 63 százalékuk gondolja úgy, hogy az eddigiekben meghozott szankciók már most is túlzóak, vagy éppen elegendőek – derült ki a Századvég Alapítvány legfrissebb felméréséből.
Orbán Viktor: beléptünk a veszélyek korába
Nem zárható ki, hogy 2022-re úgy emlékezünk majd vissza, mint arra az érve, amikor beléptünk a veszélyek korába, Magyarország azonban az összes veszélyre aktívan reagált – mondta Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A kormányfő együttérzését fejezte ki a Budapesten csütörtökön este meggyilkolt rendőr hozzátartozói felé.
Ezeken a kispesti gyűjtőpontokon lehet leadni a kidobásra szánt fenyőfákat
Kispest-szerte 15 helyszínen gyűjti a fákat az FKF Zrt., amelynek munkatársai az utcákat is járják ezekben a hetekben. Tapasztalataik szerint évente több mint félmillió tűlevelűt kell begyűjteniük a fővárosban az év első másfél hónapjában.