Elhatalmasodóban a kispesti kátyúhelyzet

Annak ellenére, hogy az irgalmatlan mennyiségű kátyú miatt egyre több helyen balesetveszélyesek az utak, az önkormányzat lassan másfél éve nem folytatott le a közbeszerzési törvény hatálya alá tartozó közbeszerzési eljárást az utak, járdák felújítására. Holott a baloldal által elfogadott költségvetés erre vonatkozó során 225 millió Ft van. Ugyan kisebb „csomagokban” elkezdték a kátyúzást, mégis egyre több a károsult.

Még lehet véleményezni a repülőtéri út terveit

A Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre vezető, elavult és balesetveszélyes út felújításáról 2018 végén döntött a kormány. A fejlesztés jelenlegi, tervezési szakaszában a lakosság is hangot adhat véleményének, egy kérdőívet kitöltve, november 5-ig bezárólag.

Ócska álcával próbálkozik a baloldal

A bukott baloldaliak Gyurcsány Ferenc vezette szedett-vedett serege Márki-Zay Péter személyében új trójai falovat eszkábált magának. „Benne elbújva”, fondorlatosnak hitt csellel, a jobboldali szavazókat megvezetve igyekeznek hatalomra kerülni. Ha tervük sikerülne, szélesre tárnák a kapukat a migránsok előtt, miközben megszorításokkal sanyargatnák a magyar népet.

Floorballozni vágyók, ide gyűljetek!

A Gyöngyszemek Alapítvány tagjai az ősz beköszöntével sem tétlenkednek: floorball csapatuk kéthetente tart edzéseket, s készül a rendszerint kéthavonta esedékes tétmérkőzéseikre. Az alapítvány ugyanakkor új játékosok, akár teljesen kezdők jelentkezését is várja. Noha ép fiatalokat is szeretettel várnak, kétségtelen: a sportág kiemelten alkalmas az értelmükben sérült gyerekek motorikus képességeinek fejlesztésére.

Tevékeny és boldog évek a református oviban

Ahogy a keresztyén értékrend szerinti nevelés, úgy a környezettudatosság felé történő „terelgetés” is szívügye a Szőlőskert Református Óvoda óvodapedagógusainak. Immáron hetedik éve, hogy foglalkoznak a többségükben kispesti gyerekekkel, akik – ha minden a tervek szerint alakul – hamarosan egy új óvodaépületet vehetnek birtokukba.

Fejet hajtottak az ’56-os hősök emléke előtt@1

A hagyományokhoz hűen idén is fáklyás felvonulással emlékezett meg az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseiről a kispesti polgári oldal, köztük a Fidesz és a KDNP kispesti szervezete, valamint a Kispesti Társaskör Egyesület és a Wekerlei Polgári Egyesület tagjai.

Kihirdették a lakossági napelempályázat részleteit

A háztartások zöld átállását segíti az a nagyszabású pályázat, amely a magyar Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv részeként valósul meg több mint 200 milliárd forintos keretösszegből. A tervek szerint közel 35 ezer háztartás vehet majd igénybe támogatást napelemes rendszerek és korszerű, energiatakarékos fűtési rendszerek kialakításához.

Orbán Viktor: a harmadik oltás felér egy életbiztosítással

Mivel a vírus delta variánsa jóval agresszívabb a korábbiaknál, a veszély is sokkal nagyobb, ezért fontos, hogy aki még nem tette, oltassa be magát – hangsúlyozta a miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Orbán Viktor ezen kívül beszélt azokról a harcokról is, amelyeket a kormány a rezsiárak alacsonyan tartása érdekében, illetve a migrációs nyomásnak nem engedve vív Brüsszellel.

Több millió forint értékben lopott kispesti lakásokból a betörő – a tetőn próbált elrejtőzni a rendőrök elől

A XIX. kerületi rendőrök lezárták a nyomozást egy betörésekkel gyanúsított férfi ellen, aki összesen több mint 4,5 millió forint értékben lopott kispesti lakásokból. A feltételezett elkövető a tetőn próbált elbújni a rendőrök elől.

Sikeres a válságkezelés – számos területen emelkedhetnek a bérek

A kormány sikeres válságkezelésének köszönhetően a magyar gazdaság teljesítménye nemcsak hogy elérte a koronavírus-járvány előtti szintet, de meg is haladta azt. Ennek köszönhetően zöld utat kapnak azok a kormányzati intézkedések, amelyeknek köszönhetően rekordmagas összeg maradhat a magyar embereknél. Ezek közé sorolhatók a legújabb, számos területet érintő béremelési lépések is, amelyek révén a fizetések jövőre több szektor esetében is 20 százalékkal nőnek majd.