Folytatódik a tárgyalás a Lackner-Dódity-perben

Bő két éve annak, hogy Dódity Gabriella, a kispesti Fidesz-KDNP frakcióvezetője Facebook-hozzászólásában kelt védelmére képviselőtársának, akit származása miatt gúnyolt ki Lackner Csaba egy bejegyzésében. Az ex-MSZP-s önkormányzati képviselő kifogásolta a hozzá fűzött kommentben elhangzottakat, ezért rágalmazási pert indított, amelynek tárgyalása november végén folytatódik.

Tudnivalók, melyekkel érdemes tisztában lenniük a betegeknek, mielőtt telefont ragadnának

Mostanra a Kispesti Egészségügyi Intézetben is visszatért az élet a megszokott kerékvágásba, így a betegeket személyesen fogadják az orvosok a rendelőkben. Természetesen sokan hívják az intézetet telefonon is, azonban nem mindegy, milyen időpontban és milyen ügyben tesznek így a betegek. A vonalak túlterheltségét elkerülendő, az intézet főorvos-főigazgatója közleményben foglalta össze a legfontosabb tudnivalókat a témában.

15 éve derült ki, hogy Gyurcsányék hazudtak „reggel, éjjel meg este”

„15 éve ezen a napon derült ki ország-világ számára, hogy Gyurcsány és szövetségesei hazudtak “reggel, éjjel meg este”, hogy kormányzás helyett félrevezettek mindenkit, hogy a csőd szélére vezették Magyarországot” – emlékeztetett közösségi oldalán Varga Judit igazságügyi miniszter.

Közel negyven éve segítenek a jó gazdivá válásban

Noha a kisállatvásárlási és -tartási szokások sokat változtak az elmúlt évtizedekben, az Albatrosz Díszhal és Madár Szaküzletben ma is ugyanolyan hangulat uralkodik, mint egykoron: a családias légkör, az állat- és emberbarát hozzáállás miatt a vásárlók közül sokan gyermekkoruk óta visszatérő vendégnek számítanak.

A lakosság észrevételeit figyelembe véve újítják fel a lajosmizsei vasútvonalat

Az utasok véleményeit, észrevételeit figyelembe véve kezdi meg a Kispestet is érintő lajosmizsei vasútvonal fejlesztését célzó tervezést a Budapesti Fejlesztési Központ (BFK). Nem meglepő, hogy a többség gyorsabb, pontosabb és komfortosabb szerelvényeken szeretne utazni, valamint akadálymentesített, könnyen megközelíthető állomásokra vágyik.

Szinte hazajárnak a gyermekek a kispesti könyvtárba

Kevés kellemesebb elfoglaltság van annál, mint elmerülni egy remek könyv adta örömökben, ennek ellenére egyre nagyobb azoknak a tábora, akik szinte sosem olvasnak. Ami biztos: a könyvekkel való ismerkedést érdemes már egészen kis korban elkezdeni, ezzel pedig az FSZEK Üllői úti Könyvtár könyvtárvezetője, Popovics Beatrix és munkatársai is tisztában vannak. Vele beszélgetve megtudtuk, a többi kerület könyvtárával összehasonlítva Kispesten kiemelkedően magas a könyvtárlátogató gyermekek aránya.

Fontos döntést hozott a kormány a hitelmoratóriumról

A cél, hogy a kormány továbbra is fenntartsa a védőhálót a rászorulók számára. A hitelmoratórium nagy segítséget nyújtott a válság alatt a munkahelyek és a családok életszínvonalának megvédésében is.

A többség elutasítja a migránsok kötelező szétosztását

A nemzeti konzultációra válaszolók többsége elutasítja a migránsok kötelező szétosztását és helyesnek tartja a magyar kormány migrációs politikáját – mondta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a közösségi oldalára feltöltött legutóbbi videójában (MTI).

Javában készülnek a Wekerlei Garázsvásár-Fesztiválra

Idén is megrendezik a Wekerlei Garázsvásár-Fesztivált, amely a történelmi kerületrész egyfajta hagyományos fesztiváljának számít. A legkülönbözőbb, az árusítók számára már haszontalanná vált, megunt portékák kerülhetnek új tulajdonosaikhoz, méghozzá szeptember 11-én, a Wekerletelep 31 különböző helyszínén.

97 százalékos többség támogatja a gyermekek védelmét célzó törvényt

A nemzeti konzultációt kitöltők 97 százaléka egyetért azzal, hogy a gyermekek nevelése kizárólag a szülő feladata és felelőssége – hangsúlyozta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a közösségi oldalára feltöltött videójában.