Aki nem hisz abban, mennyi jó ember van, kezdjen el valami jót tenni, és meglátja, milyen sokan odaállnak mellé – idézte lapunknak az ötletgazda, Dódity Gabriella képviselő Böjte atya gondolatait a karácsonyi adománygyűjtés kapcsán. Mint mondta, idén is megható volt látni, mennyi kispesti lakos vette a fáradságot, hogy ajándékkal járuljon hozzá a nehéz helyzetben lévő családok karácsonyához.

 

– Hálásan köszönöm mindenkinek, aki részese volt annak, hogy örömöt varázsoltunk 66 gyermek arcára. Jó tudni, hogy 30 családnak tartós élelmiszercsomaggal pici könnyebbséget vihettünk az ünnepek előtti készülődésbe a CBA Remíz jóvoltából. Jó látni, hogy a Szociális Centrum munkatársai lelkiismeretesen és szeretettel segítették az előkészületeket. Az pedig külön öröm számomra, hogy dr. György István kormánymegbízott a vezetőnk, aki mindig is fontosnak tartotta az elesettek segítését. Az elmúlt évek során a gyermekek átmeneti otthonában a jótékonysági koncertjének bevételéből berendezett egy kis fitnesztermet, és segítségével már mosógéppel, laptopokkal és egy televízióval is megleptük az otthont – mondta el lapunknak Dódity Gabriella, a kispesti Fidesz elnöke. Az ajándékokat dr. György István – aki gitáron kísérve elénekelte a Micimackó című dalt – mellett munkatársaival, Fekete Márkkal, Mihály Andrással, Molnár Andrással és Song Simonnal adták át a gyerekeknek és a családoknak a Gyermekek átmeneti otthonában. 

 

[GALÉRIA-1]

 

Tekintse meg galériánkat!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

A rendvédelmi szervek dolgozóit tüntette ki nemrég az önkormányzat

Az év rendőre Lakatos János rendőr zászlós, az év tűzoltója Soltész Péter…

Messzire szállt a kispesti horgászbolt jó híre

Noha Magyarország a versenyhorgászatban jó ideje egyfajta nagyhatalomnak számít, a „hétköznapi” pecások száma még sosem nőtt akkora mértékben hazánkban, mint az utóbbi néhány évben. Többségük a magántavak partján, feeder bottal, method technikával keresi a halat, mint azt a kispesti Duplakukac Horgászbolt ügyvezetőjével, Kádas Józseffel történt beszélgetésünk is egyértelműsített.

A Száguldó Őrnagyra, Puskás Öcsire emlékeztek halálának évfordulóján Kispesten

Akikre büszkék lehetünk

Ünnepélyes keretek között, összesen 72-en vehették át elismeréseiket két egymást követő napon a Kispest önálló településsé válásának 150. évfordulója alkalmából tartott képviselő-testületi üléseken. A 2020-as és 2021-es esztendő kitüntető címeit a KMO-ban adták át azoknak, akik kiemelkedő munkásságukkal öregbítették Kispest hírnevét, illetve végezték vagy végzik munkájukat a kerületért, a kerületiekért. Mint az lenni szokott, az ünnepségen díszpolgárokat is avattak – összesen 6-an kapták meg a címet.