Novák Katalin elmondta: amíg hét évvel ezelőtt majdnem ezer milliárd forint volt a költségvetésben erre a célre, addig 2018-ban már majdnem ennek a duplája, azaz közel 2.000 milliárd.  Ez nemzetközi összehasonlításban is rendkívülinek minősül.

 

2018. január 1-jétől a várandóság harmadik hónapjától az első gyermek esetében felfüggesztik a diákhitel-tartozás törlesztését, a második gyermek esetében elengedik a tartozás felét, a harmadiknál pedig a teljes diákhitel-tartozást. Mérsékelni fogják a lakáscélú jelzáloghitellel rendelkezők terheit is, egy-egy millió forintot elengednek ennek érdekében 2018-tól a családok tartozásából a harmadik és további gyerekek vállalása esetén – ismertette az államtitkár, aki hozzátette: a diplomás gyedet a következő évtől már két évig lehet majd igénybe venni – ez megközelítőleg 1,2 millió forintos családtámogatást jelent.

 

Újabb bölcsődefejlesztési program indul elsősorban a közép-magyarországi régióban, mintegy 5 milliárd forintból.

Két családtámogatási formát is kiterjesztenek a külföldön született magyar gyermekek szüleire, ennek köszönhetően 2018-tól azok is igénybe tudják venni a több mint 60 ezer forintos egyszeri anyasági támogatást, akiknek nem Magyarországon születik a magyar állampolgárságú gyermeke, illetve a babakötvényt is jegyezhetik a jövőben – jelezte az államtitkár, aki hozzátette, hogy alapvetően a magyar állampolgárság a kedvezmények igénybevételének a feltétele, de Felvidéken ez kiváltható a magyarigazolvánnyal.

 

Jövőre már 35.000 forint lesz havonta a kétgyermekesek családi adókedvezménye – tette hozzá Novák Katalin.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Adót emelt a városvezetés, közben Kránitz kétszer annyit keres@0

Megemelte a városvezetés az építmény- és telekadó mértékét, Gajda Péter pedig közel kétszeresére a „Miszter Negyven Százalékként” emlegetett Kránitz Krisztián vagyonkezelő igazgató fizetését. A testületi ülésen leváltották a baloldalt beárnyékoló korrupciós botrányt kirobbantó Lackner Csabát bizottsági alelnöki posztjáról, és a testület egyhangúlag megszavazta Dódity Gabriella arra irányuló javaslatát, hogy felszólítsák Lacknert, adja vissza mandátumát és távozzon a közéletből.

Lackner Csaba: „Ha a kerületi politikában nem keresel évi százmilliót, hülye vagy”

„Vannak, akik azt mondják, ha nem keresed meg az évi százmilliót a kerületi politikában, hülye vagy” – legalábbis Lackner Csaba kispesti MSZP-s önkormányzati képviselő szerint, aki a Magyar Nemzet és a Hír TV birtokába jutott, több órás hangfelvételen, a jelek szerint drogpartin beszél arról, hogyan osztozkodtak a pénzen és a hatalmon a baloldali képviselők az elmúlt években.