Egy társasház egyik bérlője információink szerint folyamatosan áthágja az együttélés „szabályait”, zaklatják a társasház többi lakóját, kéregetnek tőlük és lopnak, ennek ellenére még mindig a házban lakhatnak. A társasház egyik idős lakója például azért költözik télire a Segítő Kéz Gondozó Szolgálat otthonába, mert a szomszédban lakók rettegésben tartják és a téli tűzifáját is ellopták. Információink szerint a másik lakásban élő család jogtalan lakáshasználó, ugyanis az önkormányzat nem hosszabbította meg a szerződését, ennek ellenére még mindig a lakásban tartózkodhatnak. Több olyan esetről is hallottunk, amikor önkényes lakásfoglalók zaklatják a környezetüket, az önkormányzat mégsem tesz semmit.

 

A helyzet a Jókai utcában sem jobb. Az egyik ház lakói a hét majd minden napján tüzelnek, annak ellenére, hogy ez tudomásunk szerint szabálysértésnek minősül. Ezen kívül folyamatosan hangoskodnak, ordítoznak, bömböltetik a zenét éjjelig, ami az utcában lakókat zavarja, ezért feljelentést tettek a rendőrségen és jelentették az önkormányzat felé is a problémájukat, de mind a mai napig nem történt semmi. Kérdésünkre a kerületi jegyző azt válaszolta, hogy birtokháborítás a „birtoklásban való zavarással” is bekövetkezhet, amely miatt birtokvédelmi eljárás az önkormányzat jogi irodáján kizárólag az ügyfél kérelmére, 3.000 Ft illeték fizetése mellett kezdeményezhető. Amennyiben önkormányzati bérlakásból érkezik a zavarás, úgy a Vagyonkezelő és Műszaki Szervezethez (VAMÜSZ) kell fordulni. Az önkormányzat szükség esetén elvileg felmondhatja renitensekkel a bérleti szerződést, vagy a bíróságnál kezdeményezheti a lakás kiürítését – a fenti példák alapján nem túl hatékonyan. Aki önkormányzati lakásban élő bérlőként kénytelen elszenvedni a zavaró viselkedést, szintén a VAMÜSZ-nél tehet panaszt. A jegyző szerint emellett a XIX. Kerületi Rendőrkapitányságot, a Kerületi Hivatal hatósági osztályát és a bíróságot kereshetjük még fel az ilyen ügyek rendezése érdekében.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

A rendvédelmi szervek dolgozóit tüntette ki nemrég az önkormányzat

Az év rendőre Lakatos János rendőr zászlós, az év tűzoltója Soltész Péter…

A Száguldó Őrnagyra, Puskás Öcsire emlékeztek halálának évfordulóján Kispesten

Messzire szállt a kispesti horgászbolt jó híre

Noha Magyarország a versenyhorgászatban jó ideje egyfajta nagyhatalomnak számít, a „hétköznapi” pecások száma még sosem nőtt akkora mértékben hazánkban, mint az utóbbi néhány évben. Többségük a magántavak partján, feeder bottal, method technikával keresi a halat, mint azt a kispesti Duplakukac Horgászbolt ügyvezetőjével, Kádas Józseffel történt beszélgetésünk is egyértelműsített.

Szinte hazajárnak a gyermekek a kispesti könyvtárba

Kevés kellemesebb elfoglaltság van annál, mint elmerülni egy remek könyv adta örömökben, ennek ellenére egyre nagyobb azoknak a tábora, akik szinte sosem olvasnak. Ami biztos: a könyvekkel való ismerkedést érdemes már egészen kis korban elkezdeni, ezzel pedig az FSZEK Üllői úti Könyvtár könyvtárvezetője, Popovics Beatrix és munkatársai is tisztában vannak. Vele beszélgetve megtudtuk, a többi kerület könyvtárával összehasonlítva Kispesten kiemelkedően magas a könyvtárlátogató gyermekek aránya.