Budapesti szinten méretteti meg magát az Ady Endre Általános Iskola felső tagozatosokból álló kórusa. Az átlagosan negyvenöt főt számláló énekkar folyamatosan újdonságokkal jelentkezik, a legközelebbi megmérettetés a jövő héten megrendezésre kerülő fővárosi Népdaléneklő verseny, amire már lázasan próbálnak Kántorné Orosz Mária vezetésével.

Hetente kétszer próbál az Ady Endre Általános Iskola énekkara. A szorgos gyakorlás meghozta a sikert a gyerekek számára, idén bejutottak a fővárosi Népdaléneklő versenyre. Kántorné Orosz Mária az iskola énektanára a Kispest.Info-nak elmondta a gyerekek nagyon lelkesek.

 

– A kötelezően megtanulandó dalok mellett a legtöbb esetben megbeszéljük, mit szeretnének az ajánlott művek közül megtanulni. Ez segíti a jó hangulatú együttműködést. Műsorainkban rendszeresen előfordulnak magyar XX. századi kórusművek. Balázs Árpád művei kedveltek a gyerekek körében, de Bartókot, Kodályt is éneklünk, illetve régi korok zenéjét – mondta el a pedagógus. A kórus rendszeresen lép fel Adventi koncertjükkel a kerület templomaiban minden decemberben.

– A kórus repertoárjában  vannak könnyűzenéből ismert, klasszikussá vált igényes művek is, amelyet a gyerekek különösen szeretnek énekelni. A kétévente megrendezésre kerülő  Minősítő hangversenyeken rendszeresen részt veszünk, most Ezüst minősítésünk van. A kórus tagjaival minden évben indulunk a kerületi Népdaléneklő versenyen. Az idei most volt, a 7. évfolyamosok Kiemelt Arany minősítéssel megnyerték, így továbbjutottak a fővárosi versenyre, melyet a jövő hétvégén rendeznek meg a Fazekas Gimnáziumban. A kórussal most egy „meglepetés projekten” dolgozunk kolléganőimmel. Május közepén szeretnénk a művel bemutatkozni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…