Ismét egy fejlesztési forrástól esett el a Gajda Péter (MSZP) vezette önkormányzat miatt Kispest, miután a kormány által útjára indított Egészséges Budapest Program fejlesztési forrásigény felmérésekor azt jelezték, a Kispesti Egészségügyi Intézet hőszigeteléséhez, a fűtési rendszer korszerűsítéséhez és a földszinti rész felújításához az önkormányzat biztosítja a forrást. Ebből pedig az olvasható ki, hogy a kispesti intézmény esetében a kerületnek nincs szüksége a kormányzat támogatására.

A budapesti és Pest megyei kórházak, valamint szakrendelők felújítására és fejlesztésére indította útjára a kormány a tavalyi évben a mintegy 700 milliárd forintos összköltségű, kizárólag hazai forrásból finanszírozott Egészséges Budapest Programot, amelynek keretében három centrumkórházat alakítanak ki, súlyponti, központi szerepet kap a János kórház is, és további huszonöt kórházat újítanak fel Budapesten és Pest megyében. De nem csupán a kórházakra költ a kormány, hanem arról is döntött, hogy szinte valamennyi kerület járóbeteg-ellátási szakrendelője is megújul, vagyis 32 budapesti és Pest megyei szakrendelő is kap támogatást.

 

A többi kerület élt a lehetőséggel

A fővárosi kerületek szakrendelőinek felújítására mintegy 35 milliárd forintot biztosít a kormány. Csak néhány példa: a szomszédos XVIII. kerület 300 millió, Kőbánya 780 millió, míg Csepel 1,7 milliárd forintot fordíthat a szakrendelő felújítására, míg a XX. kerületben szintén mintegy 2 milliárd forintból újul meg a rendelő. De az ellenzéki XIII. kerületet 58 millió, a XIV. kerületet 511 millió, míg a XV. kerületet 385 millió forinttal támogatja a kormány.

 

 

Kispest nem kért forrást?

A támogatási összegek megítélése előtt a fejlesztési igényeket kérdőívben mérte fel a minisztérium megbízásából az Állami Egészségügyi Ellátó Központ. Kispest is jelezte igényét, ám a kitöltött táblázatban feltüntette ugyan az Egészségügyi Intézet földszinti betegirányító részének felújításának, illetve az épület külső homlokzati felújításának, szigetelésének, valamint a fűtési rendszer korszerűsítésének mintegy 205 millió forintos igényét, ám ugyanabban a táblázatban azt is jelezték, erre az önkormányzat biztosítja a forrást.

 

– Gajda Péterék jóváhagyták ezt a táblázatot, amelyet egyébként nekem, mint fejlesztéspolitikai tanácsnoknak meg sem mutattak elküldés előtt, és amelyből tulajdonképpen az olvasható ki, hogy a Kispesti Egészségügyi Intézmény esetében a kormányzat támogatására nincs szükség. De ha megnézzük az épületet, láthatjuk, hogy ráfér a felújítás. Mindez megkérdőjelezi Gajda szavainak hitelességét, hiszen folyamatosan azzal támadják a kormányt, „nem segít Kispestnek” – mondta lapunknak Dódity Gabriella (Fidesz-KDNP) fejlesztéspolitikai tanácsnok, akit szintén folyamatosan támad a városvezetés, miért nem hoz fejlesztési forrást. Mint mondta, a városvezetés tehetetlenségének sajnálatos, de tipikus példája ez is, hiszen a Kossuth téri piac felújítására sem pályáztak idén. Szomorú mindez, mert míg Budapest szinte valamennyi kerülete kormányzati támogatással teheti színvonalasabbá az egészségügyi ellátást, addig Kispest elszalasztotta a lehetőséget. A történtek ellenére Dódity Gabriella tovább lobbizik annak érdekében, hogy a kerület kapjon forrást a Kispesti Egészségügyi Intézet felújítására.

 

 

Kormányzati támogatások

Gajda Péter (MSZP) polgármester számos képviselő-testületi ülésen is megjegyezte, hogy a kormány nem támogatja a baloldali kerületeket, köztük Kispestet sem. Utánaszámoltunk: az elmúlt években közel 2,5 milliárd forintnyi kormányzati és fővárosi támogatást kapott a kerület. 2013-ban 1,8 milliárdos adósságot vállalt át az állam az önkormányzattól. Emellett 2013-14-ben dr. György István akkori főpolgármester-helyettes és munkatársa, Dódity Gabriella közbenjárásával a fideszes többségű Fővárosi Közgyűlés közel negyed milliárd forintot szavazott meg a Jézus Szíve Plébánia közösségi tereinek fejlesztésére és a Kossuth téri piac környezetének rendezésére, amelyet már a kerület tervei alapján újítottak fel. Ezen felül 110 millió forintos támogatással épül újjá épp most a wekerlei kispiac, és nemrég, szintén a Fővárosi Önkormányzattól kapott Kispest 100 millió forintot az Eötvös utcai KRESZ-park megújítására. Az utóbbi időben újult meg 30 millió forintos támogatással a Szivárvány Óvoda, és a kormányprogramnak köszönhetően a Magyar Kézilabda Szövetség beruházásában vadonat új kültéri rekortán pályával gazdagodott a Vass Lajos Általános Iskola. Ezen felül szintén kormányprogram keretében, minisztériumi támogatással a Magyar Labdarúgó Szövetség több százmilliós beruházásában újul meg épp az önkormányzati sporttelep, a KAC pálya, ahol új műfüves pályát és rekortán futókört építenek, valamint megújulnak az öltözők és a vizes blokkok is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Győri Ottmár, a Wekerletelep első gondnoka

144 éve ezen a napon született Győri Ottmár, a Wekerletelep utcahálózatának tervezője, az építkezés felügyelője, a telep első gondnoka.