A Kossuth téri parkoló felújítása és közösségi tér kialakítása március elsején kezdődött meg. Mint ismeretes, a beruházásra Kispest a Fővárosi Önkormányzattól nyert forrást még 2013-ban, miután közösségi tér, parkolóhelyek és egy sportpálya kialakítására pályáztak Gajdáék. Az öröm helyett azonban a beruházás kapcsán március első napján megtartott sajtótájékoztató rendkívülire sikeredett: haragos lakók és piaci kereskedők rontottak rá Gajda Péter (MSZP) polgármesterre. A lakók nyugalmukat féltve az oda tervezett sportpályát kifogásolták, mondván, az ő véleményüket senki nem kérdezte meg a tervek készítésekor. A piaci kereskedők pedig kétségbeesetten tették fel a kérdést Gajda Péternek: a vevők hol fognak parkolni a felújítás alatt, hiszen teljes egészében lezárták a parkolót, és több vásároló jelezte, másik piacra fognak járni, ha nem tudják letenni az autót. Az egyik kereskedő hölgy azt kérdezte: a piacosok, akik rendesen fizetik a bérleti díjat, nem számítanak? Gajda úgy reagált: őt leginkább a lakók érdeklik, a piacból befolyó bevétel pedig nem számottevő. Talán ez a mondat indíthatta el a lavinát. A kereskedők joggal kérdezik, hova és mire mennek el a befizetett pénzeik.

 

Nyomozzunk együtt!

 

A piac kereskedői szerkesztőségünkhöz is eljutatták azt a nyílt levelet, amelyben számon kérik a polgármestert a piac pénzügyeivel kapcsolatban, mert nem hitték el, hogy az általuk befizetett területhasználati díj „lényegtelen” tétel az önkormányzatnak.

 

Részlet a kereskedők nyílt leveléből

 

„Tisztelt Gajda Péter!

 

Sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a Kossuth-téri piac üzemeltet.se nem nyereséges, inkább csak viszi a pénzt. Szeretnénk Önnek segíteni, szeretnénk mi is megtudni, hogy mi lehet ennek az oka. Nyomozzunk együtt! N.zzünk utána, hogy az általunk befizetett sok-sok millió forint miért nem elég a Kossuth téri piac üzemeltetésére.”

 

Töredezett burkolat, elavult közművek, ’50-es évekbeli állapot a XXI. században a Kossuth téri piacon – közben sorra újultak meg a környező kerületek piacai

 

Arra kérték Gajdát, nyomozzák ki együtt, miért nem elég a pénz. Sokuk szerint a befizetett több millió után nem így kellene kinéznie a Kossuth téri piacnak. Ezt az álláspontot osztja Dódity Gabriella (Fidesz-KDNP) frakcióvezető is, aki a kereskedőknek írt tájékoztató levelében kitért arra: a piac 2015-ös egyenlege a nagyobb felújítások elvégzése mellett is csak mínusz hatszázezer forint. 2015-ben az évek óta tapasztalható vízelfolyások miatt a vízhálózat gerincvezetékének cseréje elengedhetetlenné vált, és felújították a kereskedői illemhelyet is, e két fejlesztés közel 14 millió forintba került.

 

Nem vártak Gajdára, megnyitották az áruház előtti parkolót

 

A kereskedők összefogásának köszönhetően megoldódott a Kossuth téri piac parkolási problémája. Nem hittek ugyanis Gajda Péter ígéreteinek, és ők léptek az önkormányzat helyett; nekik köszönhetően nyílt meg a felújítás idejére az áruház előtti, magánkézben lévő üres parkoló. A területre a Szabó Ervin utca felől lehet behajtani, a területet elhagyni a Simonyi Zsigmond utca felé lehet.

– Az építkezés megkezdése előtt az önkormányzatnak kellett volna gondoskodnia a megfelelő számú parkolóhelyről. Szégyen, hogy a kereskedőknek kellett összefogniuk, és megoldást találniuk a parkolási gondokra az önkormányzat helyett. Ugyanakkor örvendetes, hogy ez ilyen gyorsan sikerült – mondta Dódity Gabriella, aki a kereskedők kérésére a Budapest Közúthoz fordult, hogy minél gyorsabban kikerülhessenek a parkoló megnyitásához szükséges közlekedési táblák.

 

Az elszámoláshoz tartozó, a vagyonkezelő vezetőjétől, az MSZP képviselő Kránitz Krisztiántól származó levélből az is kiderül, a korábbi években forráshiány miatt elmaradtak a felújítási és karbantartási munkálatok a piacon. Joggal merül fel a kérdés: az akkori időszakból megmaradt bevételt mire fordította a vagyonkezelő? Dódity Gabriella önkormányzati képviselő arról is tájékozatta a piaci kereskedőket, hogy kikérte 2010–ig visszamenőleg az önkormányzattól a Kossuth téri piac bevétel-kiadásának mérlegét, hogy valós képet kapjanak az árusok és a kerület lakosai a piac anyagi helyzetéről. Arra is figyelmeztetett, nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a vagyonkezelő számításai szerint a piac felújítására (burkolatok javítása, elektromos felújítás, közművek felújítása, stb.) megközelítőleg 300 millió forintot kellene költeni.

– Szeretném elérni, hogy a Kossuth téri piac bevételei és kiadásai átláthatóak legyenek, hogy a bevételeket a piac fejlesztésére fordítsa az önkormányzat, és végre méltó körülmények között működhessenek a piacaink, és méltó körülmények várják a vásárlókat is – írta a kereskedőknek Dódity Gabriella.

 

MSZP-s wc 8,4 millióért?

 

A 2015-ös év elszámolását látva sok kereskedő felháborodott azon, amit korábban lapunk is megírt. A kereskedők mellékhelyiségének felújítását ugyanis gazdagon mérte az önkormányzat, a nagyjából negyven négyzetméteres helyiséget 8,4 millió forintból újították fel. Ennek keretében – a helyszínen látottak alapján – új járólapot, csempét és tisztasági festést kaptak az illemhelyiségek. A két mosdóban háromhárom új wc kagylót (a férfiaknál három piszoárt), valamint egy-egy új kézmosót építettek be a többmilliós megbízás keretében. Más munka szemmel nem látható. Összehasonlításul: ekkora összegből egy 50 négyzetméteres házat is fel lehetne építeni szerkezetkészre, ha átlagosan 150 ezer forintos négyzetméterárral számolunk. Az már csak hab a tortán, hogy a munkát a képviselő testületbe újonnan bekerült MSZP-s képviselő, Somogyi Lászlóné – egyes hírek szerint volt – férjének a cége végezte el. Információink szerint az Anildia Kft. az elmúlt években folyamatosan többmilliós nagyságrendű megbízásokat kapott az önkormányzattól.

 

8,4 millióból egy 50 négyzetméteres ház szerkezetkészre építhető. Az MSZP-s képviselőhöz köthető cég ennyiért újított fel két mellékhelyiséget és egy öltözőt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Adót emelt a városvezetés, közben Kránitz kétszer annyit keres@0

Megemelte a városvezetés az építmény- és telekadó mértékét, Gajda Péter pedig közel kétszeresére a „Miszter Negyven Százalékként” emlegetett Kránitz Krisztián vagyonkezelő igazgató fizetését. A testületi ülésen leváltották a baloldalt beárnyékoló korrupciós botrányt kirobbantó Lackner Csabát bizottsági alelnöki posztjáról, és a testület egyhangúlag megszavazta Dódity Gabriella arra irányuló javaslatát, hogy felszólítsák Lacknert, adja vissza mandátumát és távozzon a közéletből.

Lackner Csaba: „Ha a kerületi politikában nem keresel évi százmilliót, hülye vagy”

„Vannak, akik azt mondják, ha nem keresed meg az évi százmilliót a kerületi politikában, hülye vagy” – legalábbis Lackner Csaba kispesti MSZP-s önkormányzati képviselő szerint, aki a Magyar Nemzet és a Hír TV birtokába jutott, több órás hangfelvételen, a jelek szerint drogpartin beszél arról, hogyan osztozkodtak a pénzen és a hatalmon a baloldali képviselők az elmúlt években.