A tavalyi évhez hasonlóan idén is elindítja időseknek szóló, népszerű tornafoglalkozását a kispesti Gyöngyszemek Alapítvány. A testmozgás idősebb korban is rendkívül fontos, hiszen csökkenti a szívbetegségek és a magas vérnyomás kialakulásának kockázatát, illetve erősíti az immunrendszert is, ezáltal a szervezet könnyebben és gyorsabban tudja legyőzni a fertőzéseket, betegségeket. Az első alkalom január 13-án lesz.

A Gyöngyszemek Alapítvány kéthetente jelentkező tornafoglalkozásának helyszíne idén is a kispesti Forrásház lesz, ahová a szervezők az idősebb korosztály tagjait várják. „Hogy kiknek ajánljuk? Például azoknak, akik gyengének ítélik egyensúlyérzéküket, karjuk vagy lábuk erejét, s már nem úgy mozognak, mint annak idején. Azokat is várjuk, akik úgy érzik, mozgáskoordinációjuk már nem tökéletes, ugyanakkor szívesen látunk olyan jelentkezőket is, akik alapvetően egészségesnek tartják magukat, de úgy érzik, hiányzik nekik egy jó kis edzés” – magyarázta lapunknak Oldal Brigitta, a kispesti alapítvány egyik kuratóriumi tagja.

 

Szavai szerint a torna, egyszersmind a rendszeres testmozgás idős korban is fontos, hiszen erősíti az immunrendszert, így a szervezet nagyobb eséllyel veszi fel a harcot a fertőzésekkel, betegségekkel szemben. „Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a fizikai aktivitás csökkenti a szívbetegségek és a magas vérnyomás kialakulásának kockázatát, segíti az emésztőrendszer működését és az anyagcsere felpörgetését” – tette hozzá.

 

Az egy órás időtartamú tornafoglalkozások helyszíne a Forrásház (1191 Budapest, Dobó Katica utca 18.), az első alkalom időpontja: január 13. (péntek), 14:00

 

További információkat e-mailben ([email protected]) vagy telefonon (+36/20 394-7996) kaphatnak olvasóink.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Idén is Kispesten járt a Mikulás

Immár évtizedes hagyomány, hogy minden december elején ajándékokkal lepik meg a kispesti családsegítő által kiválasztott kispesti gyerkőcöket.