A szomszédunkban dúló háború és a brüsszeli szankciók miatt az energiaárak az egekbe lőttek, ezért a kormány 138 városi és 17 kerületi önkormányzat támogatásáról döntött összesen mintegy 44 milliárd forint értékben. Kispest több mint 522 millió forint támogatást kap megnövekedett rezsiköltségeihez.

A Miniszterelnökség közleményben emlékeztetett: a háború és a brüsszeli szankciók következményeként az energiaárak sokszorosára emelkedtek. A kormány célja, hogy ebben a helyzetben is a legfontosabb közszolgáltatások működése fennmaradhasson, ezért a korábbi tízezer lakos alatti településeknek adott kormányzati támogatás után most a tízezer lakos feletti városok és fővárosi kerületek energiaár-emelkedés miatti támogatásáról döntött mintegy 44 milliárd forint értékben.

 

A támogatásért cserébe takarékosságot kérnek, ezért az érintett önkormányzatok tervet készítettek a lehetséges energiamegtakarítási lehetőségekről. A közlemény utalt rá, hogy a települések anyagi helyzete, alapvető intézményeik fűtési és világítási rendszere, illetve energiabeszerzési szerződéseik jelentésen eltérők.

 

A megnövekedett rezsiköltségeikhez nyújtandó állami támogatásról Balla György miniszteri biztos és Láng Zsolt kormánybiztos tárgyalt azokkal a városi és fővárosi helyhatóságokkal, akik elfogadták meghívásukat az egyeztetésre. „Javaslatuk alapján a Miniszterelnökséget vezető miniszter 138 városi és 17 kerületi önkormányzat részére csaknem 44 milliárd forint támogatásról döntött, a települések listája elérhető a kormányportálon” – hangsúlyozta a közlemény.

 

A lista ide kattintva érhető el.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Két éven belül kész az új KÖKI vasútállomás is

Modern és akadálymentes lesz a megújuló Kőbánya-Kispest vasútállomás, amely a tervek szerint 2019-re készül el, és tökéletesen illeszkedik majd a KÖKI már átépített, felújított arculatához.

Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n

Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.

Eső, zápor vagy száraz zivatar?

Ön is kap értesítést a telefonjára, ha zápor vagy zivatar van a közelben? És azt tudja, hogy mi a különbség a zápor, a zivatar és az eső között? És mi az a száraz zivatar?

Telefonon és email-ben is lehet időpontot foglalni az Egészségügyi Intézetben

A járványhelyzet kedvező alakulása lehetővé tette, hogy ismét teljeskörű ellátást nyújtson a Kispesti Egészségügyi Intézet, de továbbra is be kell tartani a bevezetett óvó-védő intézkedéseket, különösen, ha figyelembe vesszük a környező országok aggasztóan emelkedő esetszámokat. Emiatt a lakosság türelmét kérte Dr. Kumin Marianna, az intézet főorvos-főigazgatója, és jelezte, hogy a telefonos időpont egyeztetés mellett lehetőség van elektronikus úton is megtenni ezt.