Október elejétől munkagépek veszik át az autók helyét az Ady Endre úton a Rendőrség és a Baross utca közötti szakaszon. A Határ út felé vezető oldalon még ősszel teljesen megújul az útburkolat, a másik irány tavasszal készül el – ismertette a felújítás részleteit dr. György István főpolgármester-helyettes a munkálatokat előkészítő bejáráson. Az építkezés alatt a 42-es villamos helyett buszok járnak.

Az 1,1 kilométeres szakaszon a teljes útpálya-szerkezet megújul, illetve a villamosmegállók peronjait is átépítik, így a Nemzeti Közlekedési Hatóság előírásainak megfelelően szélesebbek, biztonságosabb és kényelmesebbek lesznek – tudtuk meg a bejáráson Almássy Kornéltól, a BKK-Közút vezérigazgatójától, aki hozzátette: biztonságosabbá válnak az útszakaszon elhelyezkedő zebrák is, több helyen ugyanis középszigetek létesülnek, megkönnyítve a gyalogosok átkelését. A megújuló útszakaszon az egy-egy forgalmi sáv mellett kerékpársáv létesül, amely kapcsolódik a Hungária úti és a Határ úti meglévő bicikliút-hálózathoz. A mai szabályok szerinti szélesebb peronok, a villamosvágányok és az úttest fizikai elválasztása indokolják az 1+1 sáv, illetve a kerékpársávok kialakítását, ez azonban nem jelent csökkenést az útszakasz kapacitásában, mivel a villamosmegállók peronjainál már eddig is egy-egy sávosra szűkült az út, ezért nem fog csökkenni annak áteresztőképessége.

 

A munkálatok megkezdésével október 1-jétől a 42-es villamosok helyett autóbuszok közlekednek, mivel a Határ út felé vezető oldal forgalmát a villamossínekre terelik. Decemberig a Határ út felé vezető oldal burkolata, tavasszal pedig a Lőrinc felé vezető oldal, illetve a járdák is megújulnak.

 

[GALÉRIA-1]

 

Az Ady Endre úti munka az egyik legnagyobb idei útfelújítás a fővárosban – hangsúlyozta dr. György István. A városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes elmondta: az erre közlekedők már évtizedek óta bosszankodtak az út állapota miatt. A most kezdődő felújítással jelentősen biztonságosabbá és kényelmesebbé válik a közlekedés a Kispest egyik fő ütőerének számító főúton  – fogalmazott a városvezető, aki kérdésünkre elmondta, a 42-es villamos felújításának előkészítése folyamatban van, a projekt megvalósulására az EU 2014-2020 közötti költségvetési ciklusában kerülhet sor a tervek szerint.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Győri Ottmár, a Wekerletelep első gondnoka

144 éve ezen a napon született Győri Ottmár, a Wekerletelep utcahálózatának tervezője, az építkezés felügyelője, a telep első gondnoka.