1994 óta vezeti a budapesti viszonylatban is egyedülálló gyűjteménnyel rendelkező kispesti Helytörténeti Gyűjteményt, milyen út vezetett mostanáig?
Mikor ide kerültem, egyrészt folytattam az elődeim munkáját, vagyis az maradt a cél, hogy kisebb-nagyobb, időszaki kiállításokon keresztül mutassuk be Kispest történetét, majd 1996-ban lehetőség nyílt állandó kiállítás készítésére is. Ugyanakkor a fővárosi helytörténeti gyűjtemények a ’90-es évektől nagyon aktív, élénk múzeumi szakmai együttműködésbe kezdtek, és nemzetközi kapcsolatokat is fenntartottak. Ekkor fogadhattuk a Múzeumok Nemzetközi Tanácsának (ICOM) delegációját, akik azt javasolták, hogy egy kisebb területi múzeumnak mindig kell, hogy legyen egy olyan tárgyi gyűjteménye, amely csak őrá jellemző, és amin keresztül igazán be tudja mutatni önmagát. Ez nagyon meghatározó pillanat volt mind a Helytörténeti Gyűjtemény életében, mind pedig a gondolkodásomban. Kolléganőmmel sok közös töprengés után arra jutottunk, hogy a mi profilunkat a Gránit Kőedény- és Porcelángyár története különböztetheti meg a többi gyűjteménytől, hiszen a kispesti Gránit gyár termékpalettája a mai napig megtalálható a háztartásokban, 1930-as években készült díszműárui pedig az art deco magyar élvonalába tartoznak.
A Gránit gyár mondható Kispest amolyan kultúrtörténeti szimbólumának?
Pontosan, bár azt le kell szögeznem, hogy Kispest legfontosabb „szimbóluma” Puskás Öcsi, de őt szorosan követi a Gránit gyár, már csak a társadalmi beágyazottsága miatt is. Sokan élnek még, akik egykor maguk is, vagy szüleik dolgoztak a Gyárban. Ez jelenti tehát gyűjteményünk fő profilját, ugyanakkor azt gondolom, Kispest történetéből valamennyi területet bemutattunk már valamilyen formában, hiszen ez is a dolgunk.
Mióta létezik a kispesti Helytörténeti Gyűjtemény?
A működési engedélyt 1958-ban kapta meg, tehát több mint 60 éves a Gyűjtemény, azonban már a ’40-es években is voltak előkészületek, tervek egy múzeum létrehozására, csak a háború közbeszólt. Tehát az ’50-es évek végén kezdődött igazán a történet, Benyó Márta helytörténésznek, a gyors- és gépíró iskola vezetőjének köszönhetően. Az ’50-es évek azonban más szempontból is jelentős, hiszen Kispest az évtized elején, 1950-ben vált Budapest XIX. kerületévé. A fővárosi vérkeringés részévé válás természetesen számos újdonságot hozott, de erősen megmaradtak Kispest saját gyökerei is. A ’70-es években a Nagy Balogh János Kiállítóterem lett a gyűjtemény otthona. Ekkor – főleg a hely korlátozottsága miatt – zajlott Kispest történetének mozaikszerű feldolgozása kisebb, időszaki és tematikus kiállításokon, például a Kertész Katalin nevéhez köthető nyomdatörténeti tárlaton.
A mai világban mi a jelentősége egy ilyen gyűjteménynek?
Talán sokkal nagyobb jelentősége van ma, mint régen. A mai felgyorsult korban az emberek sokkal nehezebben kötődnek akár egymáshoz, akár a lakóhelyükhöz, miközben vágynak a kötődés érzésére. A helytörténeti gyűjtemények pedig pontosan ezeket az érzéseket tudják megadni. Ezért a legfontosabb, a közösségépítő jelleg, hiszen a közös kispesti múlt és annak megismerése összehozhatja az embereket, és ez a fiatalabb korosztályra is igaz. Jó, ha tudunk érzelmileg kötődni a lakóhelyünkhöz, hiszen akkor, mint emberek is sokkal stabilabbak lehetünk. Ahogyan érzelmeink, úgy az épített környezet is változik, ahogy Kispest jelenlegi arculatát a korábbi generációk építették ki, úgy a maiak fogják „tégláról-téglára” építeni a jövőt, és a változásoknak a gyűjteményekben mindig lenyomata lesz.
A mai korban milyen kihívásokkal szembesül egy helytörténeti gyűjtemény?
A digitális kor kihívásaival, amely egyszerre eredményezhet pozitív és negatív hozadékokat is. Egyrészt rengeteg fotó, videó készül, mely hasznosnak tűnhet, azonban kérdéses, hogy ezek fennmaradnak-e, hiszen csak digitális térben léteznek. Illetve még nem tudjuk, lesz-e dokumentatív jellege a következő generációk számára. Gondoljunk bele, amíg 30-40 éve egy fényképésznek volt 36 kockája, annak mind a 36 kockája megőrződött negatívokon, papírképeken. Másrészt azonban a digitális kor óriási lehetőségeket rejt, hiszen a virtuális tér végtelen. Akár egy eszköz is elég, hogy kitágítsuk egy kiállítás fizikai lehetőségeit. Ugyanakkor a tárgy fizikai valóját semmi sem pótolhatja.
Milyen ma a Gyűjtemény társadalmi beágyazottsága, milyen a kapcsolata a kispestiekkel?
A helytörténeti gyűjtemények elsődleges feladatai közé tartozik a lokálpatriotizmus erősítése és a gyökerek megőrzése, ezért szükségszerűen jónak mondható a kapcsolat. Fontos, hogy át tudjuk adni a fiatalabb generációknak az előző évek, évtizedek értékeit, miközben ráirányítjuk a figyelmet Kispest történetére. Annak örülök a legjobban, ha minél kisebb korban érkeznek gyerekek, ami elég gyakran elő is fordul, tekintve, hogy a telephelyünk a Vass Lajos iskolában van. De más intézményekből is jönnek, szerte Kispestről. Örömmel látjuk őket, és reméljük, hogy egyszer lesz olyan helyiségünk, ahol például múzeumpedagógiai foglalkozásokat is tarthatunk, mert akkor tovább mélyíthetjük a kapcsolatot a mai fiatalsággal. Egyébként a legkellemesebb élmény, amikor a gyermekek maguktól jönnek, és legközelebb akár az egész családjuk is eljön velük. Ilyenre is több példát tudok. Egyébként főiskolások és egyetemisták is járnak hozzánk forrást gyűjteni a dolgozataikhoz, de családfakutatókat is tudunk segíteni.
