Nagy kérdés, mi lesz a jövője a kerület uszodájának; meg lehet-e menteni, vagy az már nem gazdaságos, és teljesen újat kell építeni helyette? A sportlétesítmény 1988-ban épült, megvalósulásához adományaikkal járultak hozzá a kispestiek. Egyszer már nagyon rossz állapotba került, olyannyira, hogy 2011-ben kis híján bezárta azt a népegészségügyi hatóság. Akkor a Fidesz-KDNP frakció gyors reagálásának köszönhetően lehetett csak elkerülni ezt, az azonnali támogatásból elvégezték a balesetveszélyes lelátók, lépcsők és zuhanyzók helyreállítását, az egészségre ártalmas, rosszul, vagy egyáltalán nem üzemelő biztonsági berendezések karbantartását, illetve cseréjét. A medencetér nyílászáróit, amelyek egyébként akkor szinte kiestek a helyükről, szintén kicseréltették, a vízkezeléshez használt vegyszeradagoló automatikájával együtt, és megoldották a hatékony szellőzés biztosítását is. Mostanra azonban ismét olyan állapotba került a sportlétesítmény, hogy már átfogó felújításra, egyes vélemények szerint akár újjáépítésre volna szükség.

 

– Sajnos nemcsak az uszodán látjuk, hogy az önkormányzat sok esetben nem áldoz elég figyelmet és forrást az állagmegóvásra, ezt láthattuk az elmúlt években az önkormányzati lakások, vagy akár az óvodák és bölcsődék némelyikének állapotán. Az uszoda kültéri medencéi persze menők, annak ellenére is, hogy alulméretezettek, és a nagy nyári melegben hamar megtelnek. De legalább ennyire fontos lett volna az elmúlt évek során a felújításával is foglalkozni, előre tervezni, forrást félretenni, vagy akár pályázati lehetőséget keresni – mondta lapunknak Dódity Gabriella képviselő, aki korábban fejlesztéspolitikai tanácsnokként számos hasonló elmaradásra felhívta a figyelmet. Hozzátette: nagyon hiányolja a kerületből azt a fajta vagyongazdálkodási szemléletet, amely túlmutat a közterületi virágültetéseken, és kellő figyelmet áldoz a meglévő ingatlanok felújítására, folyamatos karbantartására is. Mint mondta, az biztos, hogy az uszoda felújítása vagy újjáépítése óriási költséggel járna. De ha megkérdeznénk az itt élőket, a többségük biztosan azt válaszolná, hogy szükség van a szeretett uszodánkra, ezért mindent el fognak követni annak megmentéséért.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

A kóbor macskákat ivartalanítják

Több mint negyven gazdátlan, közterületen élő macskát ivartalanított Kispesten két civil szervezet. A macskák túlszaporodása nemcsak állatvédelmi, ökológiai probléma is egyben.

A háziorvosok rezsiköltségeinek átvállalását kéri a jobboldal

A háziorvosok teljes rezsiköltségeinek átvállalását kéri az önkormányzattól a kispesti Fidesz-KDNP képviselőcsoport, mert szerintük a kerület nem versenyképes a többi kerülettel szemben a háziorvosok számára, máshol ugyanis a teljes rezsi átvállalásával csábítják és tartják meg az orvosaikat. Kispesten egyre nagyobb az orvoshiány, így az önkormányzatnak valamit lépnie kell.

BKK közlemény: Két napon át késő este és éjszaka lezárjuk a Sibrik Miklós úti felüljárót

A Sibrik Miklós úti felüljáró újjáépítéséhez kapcsolódó bontási munkák miatt szeptember 11-én, csütörtökön és 12-én, pénteken késő este és éjszaka 22:00 és 4:00 között lezárjuk a felüljárót. Ezért az erre közlekedő nappali járataink a késő esti időszakban, éjszakai buszaink pedig teljes üzemidejükben a felüljárót elkerülve, módosított útvonalon közlekednek a lezárás idején. Az előttünk álló körülbelül egy évben több alkalommal kerül még sor hasonló késő esti, éjszakai forgalomkorlátozásokra annak érdekében, hogy a közúti forgalom a híd teljes újjáépítése idején a nappali órákban fenntartható legyen. A rekonstrukciós munkák – amelyek során kicseréljük az átkelő teljes szerkezetét, valamint új útpályát építünk, a gyalogos járdán pedig részben kerékpársávot, részben közös használatú gyalogos-kerékpáros útfelületet hozunk létre – első fázisa a befejezéséhez közeledik. Az újjáépítést a Fővárosi Önkormányzat közútkezelőjeként a Budapesti Közlekedési Központ végzi.

Jogerős: Gajda Péter törvényt sértett

Törvény- és alaptörvényt sértő módon járt el Gajda Péter (MSZP) polgármester – mondta ki a Kúria, amikor pártállami időket idéző módon leragasztotta a Fidesz országgyűlési választási plakátjait. A Gajdának erre lehetőséget adó jogsértő önkormányzati rendeletet a Kúria megsemmisítette.