Bruttó 20 ezer forintos támogatást kaphat mindenki, aki 4G vagy 5G-képes készülékre cseréli régi, 3G-s mobiltelefonját. A program jövő év februárjában indul 5 milliárd forintos keretösszeggel.

A mobilkészülékcsere-támogatási program részleteiről Karas Monika, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke egy budapesti sajtótájékoztatón beszélt. Mint mondta, az okostelefonnal elérhető szolgáltatások egyre inkább nélkülözhetetlenebbé válnak, a digitalizációs folyamatnak viszont nem lehetnek vesztesei.

 

Éppen ezért, az Innovációs és Technológiai Minisztériummal (ITM) közösen valósítják meg a szóban forgó programot, amelyet az NMHH költségvetéséből finanszíroznak, 5 milliárd forintos keretösszegből. Elmondása szerint hazánkban mintegy félmillióra tehető azon készülékek száma, amelyek 3G-s hálózatot használnak. Ezeket bruttó 20 ezer forintos támogatással lehet majd újabb, 4, illetve 5G-képes készülékekre cserélni.

 

Solymár Károly Balázs, az ITM infokommunikációért felelős helyettes államtitkára elmondta, a mobilelőfizetők mintegy 30 százaléka még nem használja a szélessávot. A program nemcsak ezen az arányon javíthat, hanem az internetet használók számának növekedésében és a hálózatok minőségének fejlődésében is szerepet játszik majd.

 

A jövő februárban induló program kapcsán minden fontos tudnivaló a netrefel.hu oldalon olvasható.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Két éven belül kész az új KÖKI vasútállomás is

Modern és akadálymentes lesz a megújuló Kőbánya-Kispest vasútállomás, amely a tervek szerint 2019-re készül el, és tökéletesen illeszkedik majd a KÖKI már átépített, felújított arculatához.

Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n

Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.

BKK közlemény: Két napon át késő este és éjszaka lezárjuk a Sibrik Miklós úti felüljárót

A Sibrik Miklós úti felüljáró újjáépítéséhez kapcsolódó bontási munkák miatt szeptember 11-én, csütörtökön és 12-én, pénteken késő este és éjszaka 22:00 és 4:00 között lezárjuk a felüljárót. Ezért az erre közlekedő nappali járataink a késő esti időszakban, éjszakai buszaink pedig teljes üzemidejükben a felüljárót elkerülve, módosított útvonalon közlekednek a lezárás idején. Az előttünk álló körülbelül egy évben több alkalommal kerül még sor hasonló késő esti, éjszakai forgalomkorlátozásokra annak érdekében, hogy a közúti forgalom a híd teljes újjáépítése idején a nappali órákban fenntartható legyen. A rekonstrukciós munkák – amelyek során kicseréljük az átkelő teljes szerkezetét, valamint új útpályát építünk, a gyalogos járdán pedig részben kerékpársávot, részben közös használatú gyalogos-kerékpáros útfelületet hozunk létre – első fázisa a befejezéséhez közeledik. Az újjáépítést a Fővárosi Önkormányzat közútkezelőjeként a Budapesti Közlekedési Központ végzi.

A kóbor macskákat ivartalanítják

Több mint negyven gazdátlan, közterületen élő macskát ivartalanított Kispesten két civil szervezet. A macskák túlszaporodása nemcsak állatvédelmi, ökológiai probléma is egyben.