Nem a jelenről, hanem a jövőről – gyermekeink, unokáink, országunk és Európa jövőjéről – szól az október 2-i népszavazás – hangsúlyozta dr. György István kormánymegbízott és Földesi Gyula választókerületi elnök kispesti sajtótájékoztatóján. Meghívásukra Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő tart előadást Kispesten az egyre szaporodó terrortámadásokról, a legújabb migrációs folyamatokról, a kulturális különbségekről és a közelgő referendum tétjéről.

Szétosztaná az Európai Unió a kontinensre érkezett, és folyamatosan érkező közel-keleti, ázsiai és afrikai migránsokat a tagországok között, így Magyarországra is telepítenének bevándorlókat. Veszélyesnek és károsnak nevezte a brüsszeli bürokraták tervét dr. György István, aki szerint ezzel meglévő életünket, kultúránkat veszélyeztetik, de ez nemcsak rólunk, hanem gyermekeink, unokáink, országunk és Európa jövőjéről is szól.

– Együtt érzünk a migránsokkal és a szerencsétlenebb sorsú emberekkel, de nem mindegy, hogyan segítünk nekik. Nem megoldás, hogy az életüket kockáztatva, hiú reményeket táplálva idejönnek. Nekünk ott kell segítünk rajtuk, ahol a baj van – szögezte le dr. György István, aki szerint egyedülálló Európában, hogy a magyar kormány az itt élők bölcs belátására bízza e sorskérdés eldöntését.

Földesi Gyula, a Fidesz kispesti és pesterzsébeti választókerületi elnöke nemzeti ügynek nevezte a népszavazást.

– A népszavazás pártok felett álló nemzeti ügy, nem a belpolitikai csatározásokról szól, hanem arról, hogy meg tudjuk-e védeni közösségeinket, kultúránkat – hangsúlyozta Földesi, s hozzátette, sajnálja, hogy vannak olyan pártok, akik arra biztatják a polgárokat, hogy mondjanak le demokratikus jogaikról pont akkor, amikor egy ilyen fontos ügyben dönthetnek. – A népszavazás a legjobb módja annak, hogy nemet mondjunk a brüsszeli tervekre, arra, hogy a biztonságunkat és jövőnket kockáztatva telepítsenek bevándorlókat hazánkba.

 

 

Kérdezze Georg Spöttlét Kispesten

 

 

A mindig lebilincselő előadásairól és határozott, egyenes mondatairól ismert biztonságpolitikai szakember Kispesten, a Kispesti Vigadóban (XIX., Fő u. 22) tart előadást a migrációról és a népszavazás tétjéről 2016. szeptember 19-én 18 órától.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Két éven belül kész az új KÖKI vasútállomás is

Modern és akadálymentes lesz a megújuló Kőbánya-Kispest vasútállomás, amely a tervek szerint 2019-re készül el, és tökéletesen illeszkedik majd a KÖKI már átépített, felújított arculatához.

Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n

Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.

BKK közlemény: Két napon át késő este és éjszaka lezárjuk a Sibrik Miklós úti felüljárót

A Sibrik Miklós úti felüljáró újjáépítéséhez kapcsolódó bontási munkák miatt szeptember 11-én, csütörtökön és 12-én, pénteken késő este és éjszaka 22:00 és 4:00 között lezárjuk a felüljárót. Ezért az erre közlekedő nappali járataink a késő esti időszakban, éjszakai buszaink pedig teljes üzemidejükben a felüljárót elkerülve, módosított útvonalon közlekednek a lezárás idején. Az előttünk álló körülbelül egy évben több alkalommal kerül még sor hasonló késő esti, éjszakai forgalomkorlátozásokra annak érdekében, hogy a közúti forgalom a híd teljes újjáépítése idején a nappali órákban fenntartható legyen. A rekonstrukciós munkák – amelyek során kicseréljük az átkelő teljes szerkezetét, valamint új útpályát építünk, a gyalogos járdán pedig részben kerékpársávot, részben közös használatú gyalogos-kerékpáros útfelületet hozunk létre – első fázisa a befejezéséhez közeledik. Az újjáépítést a Fővárosi Önkormányzat közútkezelőjeként a Budapesti Közlekedési Központ végzi.

A kóbor macskákat ivartalanítják

Több mint negyven gazdátlan, közterületen élő macskát ivartalanított Kispesten két civil szervezet. A macskák túlszaporodása nemcsak állatvédelmi, ökológiai probléma is egyben.