The Latest
Világcsúcs és éremeső a gyorskorcsolya világkupán@0
Az olimpiai bajnok magyar férfi váltó világcsúccsal győzött a rövidpályás gyorskorcsolyázók világkupa-sorozatának Calgaryban rendezett idénynyitóján, emellett Liu Shaoang a szombaton 500 méteren szerzett ezüstérme után, vasárnap 1000 méteren aranyat nyert, bátyja, Liu Shaolin Sándor pedig a legrövidebb táv második versenyén lett harmadik.
Kiegyensúlyozott tájékoztatást kér a Fidesz-KDNP frakció@0
Elfogult és egyoldalú a baloldali városvezetés kommunikációs stratégiája, amely ellen a Fidesz-KDNP frakció nem először emel szót. Gajda Péterék (MSZP) a jogsértéstől sem rettenek vissza annak érdekében, hogy kizárólag a saját embereiket szerepeltessék például az önkormányzat közterületi hirdetőtábláin, emiatt egyébként már 400 ezer forintos bírságot is kaptak. Szathury Kolos (Fidesz-KDNP) közterületi tanácsnok indítványában ismét kezdeményezte a kiegyensúlyozott és arányos tájékoztatás biztosítását, amelyről egyébként 2015-ben egyszer már döntött a képviselő-testület, csak a jelek szerint ez Gajdáékat nem annyira érdekli…