The Latest
Petrusz Tibortól búcsúzunk
Idén sajnos már nem tarthatott az emlékezőkkel február 25-én, a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján tartott ünnepségen Petrusz Tibor, Kispest Díszpolgára. A 94 éves korában elhunyt, nagy megbecsülésnek örvendő ezredes, az 1945-56 Közötti Magyar Politikai Elítéltek Közösségének társelnöke 7 évet ült Rákosi börtönében.
Gajda saját pártjának álláspontját tartja gyűlöletkeltőnek?
Nem olyan rég Gajda Péter és a baloldali képviselők nem szavazták meg, hogy Kispest elutasítja a Soros-tervet, most pedig a Fidesz „Együtt bontanák le a kerítést” plakátjait is a pártállami időket idéző módszerrel leragaszttatta az MSZP-s polgármester. Szerinte az gyűlöletkeltő, mások szerint azonban a leragasztással saját pártja, az MSZP álláspontját akarta elfedni, hiszen ők tették le voksukat amellett nem egyszer, hogy lebontanák a kerítést.
Figyelem! Szirénapróba! Mutatjuk miért!
Ön tudja, miért szólal meg minden hónap első hétfőjén sziréna Kispesten? Nem kell aggódni, a monitoring és lakossági riasztó rendszer (MoLaRi) véd bennünket, ennek érdekében pedig hónapról hónapra tesztelik azokat. A nagyjából háromszáz sziréna, amelyet három nagy fővárosi gyógyszergyár köré telepítettek hangjelzéssel és beszédhanggal figyelmeztet, ha valahol mérgező anyag kerül a levegőbe. Ilyen esetben nincs más teendőnk, mint követni az elhangzó utasításokat.
Migrációkezelés – Georg Spöttle előadása a KMO-ban
Az illegális bevándorlás folyamatos, egyre növekvő probléma Európában már több mint 3 éve. Március 8-án, a KMO Művelődési Házban Georg Spöttle, biztonságpolitikai szakértő egyebek mellett arról is beszél majd, hogy miért sikeres a magyar modell. Ahogyan arról is szót ejt, hogy hogyan telnek például a németek vagy a svédek mindennapjai úgy, hogy ők nem választhatták meg, kivel akarnak együtt élni a saját országukban.
Új lendület kell Kispestnek!
Aki itt él, nap, mint nap szembesülhet azzal, hogy Kispest egy helyben toporog, míg más kerületek látványosan fejlődnek. Üresen álló telkek, elmaradt beruházások, lerobbant állapotok az óvodákban, bölcsődékben. Dr. György István, Kispest egyik országgyűlési képviselőjelöltje igazi városépítő politikus, hiszen korábban Kőbánya polgármestereként 12 éven át segítette a városrész fejlődését, és főpolgármester-helyettesként sok kispesti fejlesztésen is dolgozott. Emellett a rászorulókról sem feledkezik meg, számos jótékonysági kezdeményezésével segíti a nehéz helyzetben lévőket.
Több mint 500 állásajánlat várja az érdeklődőket
Idén is érdemes lesz kilátogatnia a Budapesti Kormányhivatal által szervezett Állásbörzére azoknak, akik éppen munkakeresésben vannak. A helyszínen ugyanis 30 munkáltató legalább 500 állásajánlattal, a szervezők pedig különböző tanácsadásokkal várják az érdeklődőket.